Kiszállították a bukott minisztert
Zombory Miklósnak, hogy győzzön Pesten, a balliberálisok helyi viszálya miatt. A IX. kerületi alpolgármester az első fordulóban 38,59 százalékkal megelőzte az MSZP-s Kökény Mihályt (34,75 százalék), aki a koalíciós pártok megállapodása alapján visszalépett az SZDSZ-es polgármester, Gegesy Ferenc (22,47) javára.
Dátum: 2006-04-13 07:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54686
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:38:21.145679, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ismert, az MSZP-SZDSZ-koalíciót egy éve nem létezőnek nyilvánította a polgármester, miután csak pártja és a jobboldal szavazta meg az önkormányzat költségvetését. Azóta az MSZP minden fórumon elhatárolódott korábbi szövetségesétől, idén januárban pedig Kökény Mihályt, a bukott egészségügyi minisztert hivatalosan is polgármesterjelöltté választották.
Gegesy megvonta a vagyongazdálkodásért felelős szocialista alpolgármester, Bánsághi Tamás jogköreit, aki lapunknak azt mondta: tegnaptól visszakapta azokat.
- Mindent megteszünk, hogy a szerintünk két jobboldali (egyikük Gegesy - a szerk.) közül a kormánypártok jelöltje nyerjen, de nehéz lesz szavazóinkat feltüzelni úgy, hogy a szavazólapon nincs szegfű - tette hozzá.
Kökény Mihály polgármesterjelölt közölte: most az országos koalíció fenntartására buzdítja a baloldaliakat, az önkormányzati választásról később kell tárgyalni.
Gegesy Ferenc ugyanakkor megerősítette, hogy a következő négy évben polgármester-képviselőként szolgálná Ferencvárost, így ősszel újra indul.
Bácskai János fideszes frakcióvezető esélyesnek tartja a jobboldalt: győzelmet vár a jövő héten és az önkormányzati választáson is.
Forrás: Magyar Nemzet
fidesz.hu