Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jól jöttek a segédszavazók az MSZP-nek

Az átjelentkező szavazókról készített statisztikák azt mutatják, elsősorban a szocialista pártnak kedveztek a jegyzői igazolással nem lakóhelyükön szavazó állampolgárok voksai. A cél az lehetett, hogy sok helyütt már az első fordulóban eredményes legyen a szavazás, és a második fordulóra - mivel az OVB állásfoglalása ezt lehetővé teszi - az utazó szavazók visszavonatják az igazolást, és eredeti lakóhelyükön szavaznak.


Dátum: 2006-04-13 07:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54689
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:38:22.036883, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Rendkívül aggályos, hogy mindenfajta indokolás és magyarázat nélkül kérhetnek a szavazópolgárok igazolást, ha nem a lakóhelyükön kívánnak szavazni, és még ennél is furcsább, hogy ezt az igazolást a két forduló között az eredmények függvényében semmissé tehetik - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Cservák Csaba, az Országos Választási Bizottság (OVB) volt tagja.

Az alkotmányjogász kiemelte, ugyancsak visszaélésekre ad alkalmat, hogy az igazolást sokszor nem választókerületi, hanem települési szintre állítja ki a jegyző, így a szavazópolgár - pártpreferenciájától függően - ott szavazhat, ahol az előrejelzések és a korábbi voksolások tapasztalata alapján nagyobb szükség van a szavazatára.

Cservák Csaba szerint igazolódott az a választások előtti aggodalma, hogy a joghézagokkal, kiskapukkal teli választási rendszert egyesek megpróbálják kihasználni. Éppen ennek megelőzése érdekében fordult korábban az Alkotmánybírósághoz.

Egy a lap birtokába került statisztikából az látszik, hogy számos szocialista fellegvárnak számító budapesti kerületbe és vidéki nagyvárosba jelentkeztek át tömegesen a szavazópolgárok, és ezeken a helyeken már az első körben fölényes győzelmet aratott az MSZP.

Idesorolható többek között a főváros IX. és XIII. kerülete, illetve Szeged és Pécs. A cél az elemzők szerint az lehetett, hogy több helyen már az első körben eldöntsék a mandátum sorsát az átjelentkezésekkel, a két forduló között pedig az igazolás visszavonásával a segédszavazók ismét saját lakóhelyükön segíthetik a nekik szimpatikus jelöltet.

Cservák szerint az OVB korábbi álláspontjától is eltér, amely még azt tartalmazta, hogy egy ember csak egy képviselő eredményes megválasztásában vehet részt.

Rytkó Emília, az Országos Választási Iroda vezetője megerősítette, hogy vissza lehet vonni a két forduló között a jegyző által kiadott igazolást, de ezt csak a szavazatszámláló bizottság teheti meg. Hozzátette, valóban nem kell megindokolni, miért akar valaki máshol szavazni, sőt akár ajánlott levélben is kérheti a jegyzőtől az igazolást. Rytkó Emília nem kívánta minősíteni az igazolásos rendszert, mert - mint mondta - neki a hatályos törvények maradéktalan betartása, betartatása a feladata.

Elutasított fellebbezés

A fővárosi választási bizottság tegnap elutasította azt a fellebbezést, amelyet a szavazás végeredménye ellen nyújtott be a főváros 16. számú választókörzetének fideszes képviselőjelöltje.

Kristóf József a Magyar Nemzetnek elmondta, azt kérte a bizottságtól, hogy semmisítse meg a voksolás eredményét, mivel számos visszaélés történt. Például egyes urnákban több, másokban kevesebb szavazólap volt, mint ahányan aláírták a névjegyzéket, és emiatt nem lehet kizárni, hogy láncszavazás történt.

Állítása szerint jegyzőkönyv készült olyan esetről is, amikor más helyett szavazott valaki, illetve a címjegyzék sem volt hitelesítve.

Forrás: Magyar Nemzet

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek