Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Teherán folytatja atomprogramját

Irán nem függeszti fel az urándúsítást, és nem engedelmeskedik az atomprogramja leállítását követelő nemzetközi felhívásoknak - szögezte le Mahmúd Ahmadinezsád iráni államfő.


Dátum: 2006-04-13 09:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54710
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:38:28.598978, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az iráni elnök szerdán este, még azelőtt nyilatkozott, hogy Mohammed el-Baradei, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója csütörtökön megérkezett Teheránba, hogy ott az iráni atomprogramról tárgyaljon. Ahmadinezsád szerint, akit az IRNA iráni hírügynökség idézett, a helyzet mára gyökeresen megváltozott, Irán atomhatalom lett, és ebből a pozícióból tárgyal másokkal.

"Nem tárgyalunk senkivel népünk jogairól, és senkinek sincsen joga arra, hogy egy jottányit is visszaszorítson bennünket azon az úton, amelyen elindultunk" - szögezte le az iráni elnök, és hozzátette: akit pedig felbőszített Irán nukleáris sikere, csak dühöngjön és "haljon bele a mérgébe".

Ahmadinezsád azt is elmondta, hogy az urándúsításhoz eddig használt 164 centrifuga, amellyel 3,5 százalékos dúsítást hajtottak végre, a P1 típushoz tartozott, de a következő lépés a P2 lesz, amelynek hatékonysága ennek négyszerese. Ezzel kapcsolatban egyelőre kutatások folynak.

Baradei a sajtó előtt megismételte: megpróbálja meggyőzni az iráni vezetést az urándúsítás leállításáról, hogy helyreálljon a bizalom légköre Irán és a NAÜ között. A főigazgató reményét fejezte ki, hogy "megfelelő a pillanat a tárgyalások útján elérhető politikai megoldásra". Baradei a tervek szerint még csütörtökön találkozik Ali Laridzsánival, az iráni legfelső nemzetbiztonsági tanács titkárával, aki az iráni nukleáris programról szóló tárgyalásokat vezeti, valamint Golamreza Agazadehhel, az iráni atomenergia-hivatal vezetőjével.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa március 29-i nyilatkozatában 30 napot adott Iránnak, hogy tegyen eleget a NAÜ követeléseinek.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek