Tőkés és Patrubány vitája a Szabadságban
A magyar állami támogatások kérdéséről vitatkozott egymással Tőkés László, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség tiszteletbeli elnöke és Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetsége elnöke a kolozsvári Szabadság című lap szombati számában.
Dátum: 2002-10-12 14:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4949
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:48:55.937818, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Patrubány Miklós a lapnak nyilatkozva úgy vélte: Tőkés László tisztességtelenül járt el, amikor elfogadta a Református Világszövetség európai területi nagygyűlésének megrendezésére adott magyar kormánytámogatást. Patrubány szerint az augusztusban Nagyváradon tartott rendezvény támogatására kiutalt 242 millió forint valójában a Magyarok Világszövetségétől megvont költségvetési támogatás volt.
Indokolatlan, hogy az RMDSZ tiszteletbeli elnöke pénzekről beszéljen, amikor a félresikerült református világtalálkozóra kapott 242 millió forint ötvenszerese volt a szükségesnek - idézte a Szabadság az MVSZ elnökét.
Tőkés László úgy vélte, Patrubány nyilatkozata célzatosan tisztességtelen állításokat tartalmaz, mivel az MVSZ költségvetését egészében véve áttették az Illyés Alapítványhoz.
Egyházkerületünk nem az Illyés Alapítványtól, hanem önálló forrásból kapta az összeget kormányhatározat alapján - hangsúlyozta.
A magyar országgyűlés a 2000-ben elfogadott kétéves költségvetés vitája során döntött úgy, hogy a világszövetség tisztújító közgyűlése nyomán támadt viharokra tekintettel felfüggeszti a Magyarok Világszövetségének nyújtott támogatását.
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület illetékesei korábban elmondták: a nagyváradi rendezvényre kapott 242,5 millió forint legnagyobb részét - valamivel több mint 200 millió forintot - beruházásokra, templomok építésére és renoválására, egyházi intézmények felújítására, bútorok és műszaki gépek, eszközök vásárlására fordították.
MTI - fidesz.hu