Az iráni urándúsítás meghiúsíthatja az orosz közvetítést
Az önálló iráni urándúsítás meghiúsíthatja az orosz közvetítési erőfeszítéseket több moszkvai lap szerint.
Dátum: 2006-04-13 10:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54716
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:38:30.510779, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az iráni vezetőségnek a nukleáris technológiával rendelkező országcsoportba való belépésről szóló bejelentései, minden propagandatúlzás ellenére megpecsételik az iráni urán oroszországi dúsítására szánt vegyes vállalat alakításáról folytatott tárgyalások sorsát - vélte az orosz kormánylap, a Rosszijszkaja Gazeta csütörtöki számában.
Az önálló iráni urándúsítás megkezdésének híre gyakorlatilag meghiúsította az orosz közvetítő erőfeszítéseket - írta a Kreml-bíráló Kommerszant, emlékeztetve, milyen élénken ajánlott gondolkodási időt Iránnak az orosz nemzetbiztonsági tanács a múlt hónapban. De Teheránnak szemlátomást nem kell sem gondolkodási idő, sem orosz támogatás - utalt a lap Iránnak arra a közlésére, hogy - az első 3,5 százalékosra feldúsított urán előállítása után - hosszú távon ipari méretekben akar uránt dúsítani, s a teljes nukleáris ciklus kifejlesztésére törekszik.
Mindamellett a moszkvai keletkutató intézet szakértője szerint Irán - az atomklubtagságot emlegető Mahmúd Ahmadinezsád elnök propaganda akciójával - elérte, amit akart, megerősítve jogát a békés atomiparra, s meglehet, hogy minden marad is ennyiben. Irán visszatérhet az orosz vegyesvállalati javaslathoz, hiszen 164 centrifuga üzembe helyezése nem oszt, nem szoroz a Busehrben épülő erőmű fűtőanyag-ellátása szempontjából - feltételezte Nyina Mamedova a szintén liberális Vremja Novosztyej szerint, hozzátéve: Irán nem lépte túl az atomsorompó-szerződés kereteit, urándúsításának foka egyelőre nem ad alapot a kétkedésre atomprogramja békés jellegében.
A Kommerszant kommentátora mindenesetre arra a következtetésre jutott, hogy Irán számára az atomprogram nemzeti eszmévé vált, amelyről nem lehet lemondani. A centrifugák beindítása nemzeti ünneppé vált az irániak számára - írta Szergej Sztrokany, aki szerint ezzel az eszmével az ENSZ Biztonsági Tanácsa sem tehet már semmit. Irán nem energiaipara fejlesztése vagy Izrael elpusztítása céljából dúsítja az uránt, hanem nemzetközi státus elérése érdekében, ami egyben tőkét is jelent. Irán nem akar periféria maradni. De latorállamként elkönyvelve nincs más eszköze a perifériahelyzetből való kitörésre - körvonalazta Sztrokany a probléma gyökerét, hozzátéve: a nemzetközi közösség, amely igyekezett Iránt bekeríteni és csapdába kergetni, észre sem vette, hogy maga esett csapdába.
A szintén liberális Novije Izvesztyija szerint Ahadinezsádra visszaüthet az iráni hadtudomány sikeréről szóló bejelentése, mert gyakorlatilag nem marad esély az atomprobléma diplomáciai megoldására. Irán már voltaképpen háborúba bocsátkozott a Nyugattal és elsősorban az Egyesült Államokkal, jelesül lélektani háborúba, amelynek legutóbbi "sortüze" az iszlám köztársaság atomhatalommá való kikiáltása volt. Ezzel Washington újabb ürügyet kapott az iráni probléma katonai úton való megoldására - vélte lap munkatársa, Mehmed Gafarli.
MTI - fidesz.hu