Palesztin fegyveresek elfoglalták a kormány épületét
Rövid időre hatalmába kerítette palesztin fegyveresek egy csoportja csütörtökön a palesztin kabinet háromemeletes épületét a ciszjordániai Rámalláhban, így tiltakozva az ellen, hogy a Hamász mozgalom vezette kormány nem teljesíti anyagi és egyéb követeléseiket - közölték palesztin biztonsági források.
Dátum: 2006-04-13 11:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54722
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:38:32.381272, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A mintegy húsz fegyveres a Mahmúd Abbász palesztin elnök vezette Fatah párt fegyveres szárnyához, az al-Aksza Mártírjainak Brigádjaihoz tartozik. A palesztin politikát évtizedeken át irányító Fatah januárban vereséget szenvedett a radikális Hamásztól a palesztin törvényhozási választásokon.
A fegyveresek egy része behatolt a kormányépületbe, míg több társuk az épületen kívül foglalt el állásokat. A helyszínre érkező palesztin rendőrők végül egy óra múltán távozásra bírták őket.
Előzőleg, csütörtök reggel az al-Aksza-brigádok fegyveresei hatalmukba kerítették a közlekedési minisztérium épületét is, távozásra kényszerítve onnan az alkalmazottakat.
MTI - fidesz.hu