Nógrádi Zoltán ellen szóló plakátok jelentek meg Mórahalmon
Tavaszi nagytakarítás címmel Nógrádi Zoltánnak, Mórahalom polgármesterének az eltávolítására felszólító plakátok jelentek meg Mórahalmon és Zákányszéken. Erről maga a fideszes politikus tájékoztatta csütörtökön az MTI-t.
Dátum: 2006-04-13 12:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54731
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:38:35.048987, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Nógrádi Zoltán elmondta: reggel vették észre az A/3-as méretű, fehér alapon fekete betűkkel készült plakátokat.
"Tavaszi nagytakarítás - elég volt Nógrádiból! Takarítsuk ki Mórahalmot együtt! Itt az idő, megszabadulhatunk végre Nógrádi Zoltántól és attól a rémségtől, amit ő itt véghez visz. Ha április 23-án Balogh László (fideszes képviselőjelölt) bukik, magával rántja Nógrádit is. Szavazzunk mindannyian valamelyik jelölt hölgyre, szavazzunk a Nógrádi-mentes Mórahalomra" - ismertette a kiadvány szövegét a fideszes politikus, aki leszedette a plakátokat.
Mint mondta, nem lát reális esélyt arra, hogy a történtek ellen bármit is tegyen, de gondolkodik azon, hogy a választási bizottsághoz vagy a rendőrséghez forduljon.
A polgármester a Fidesz megyei listáján az ötödik helyen szerepel. Mórahalom Csongrád megye 2. számú választókerületéhez tartozik, ahol az április 9-i választás során Sándor Klára, az SZDSZ-MSZP jelöltje a szavazatok 45,95, Balogh László, a Fidesz-KDNP jelöltje 45,89, Ványai Éva, az MDF jelöltje pedig 5,10 százalékát szerezte meg.
MTI - fidesz.hu