Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Esélyegyenlőtlenség: hátrányos megkülönböztetés

Az egyházi iskolák és szociális intézmények védelmében az Alkotmánybírósághoz fordult Semjén Zsolt, Balsai István és Salamon László, mert a költségvetési törvény és az abban módosított egyes jogszabályok, ütközve a Vatikáni Szerződés rendelkezéseivel, hátrányosan különböztetik meg az egyházi intézményeket.


Dátum: 2006-04-13 13:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54737
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:38:36.864686, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A KDNP elnöke jelezte: beadványuk "rímel" a történelmi egyházak által nemrégiben megfogalmazott hasonló tartalmú alkotmánybírósági beadványára.

Semjén Zsolt rámutatott: "mi az emberek személyes, szabad döntésének a biztosításáért kérjük az Alkotmánybíróság védelmét", illetve azt várják a testülettől, hogy állapítsa meg a jogalkotó mulasztását, és érvényesíthető határidő kitűzésével orvosolja a problémákat.

Nem plusz támogatásokról van szó, nem az egyházaknak juttatandó valamiféle privilégiumokról, hanem a jelenlegi diszkriminációk megszűntetéséről - szögezte le a politikus, így az egyházi iskolában tanuló gyerek és az önkormányzati iskolában tanuló gyerek közötti esélyegyenlőség biztosítására, illetve az egyházi intézményben gondozott idős ember és az önkormányzati intézményben gondozott idős ember közötti esélyegyenlőségről, tehát a diszkriminációkról és a jelenlegi alkotmányellenes állapot megszűntetéséről.

Az elszámolás módjáról elmondta: a korábbi költségvetési törvényben az szerepelt, hogy az elszámolás az önkormányzatokkal azonos számítási eljárások alapján történik. Ezt most a kormány megváltoztatta, most a kormány által meghatározott eljárási szabályok szerint történik. Továbbá egész egyszerűen kizárja a törvény azt a lehetőséget, hogy támogatást kapjon a nyilvános egyházi könyvtár, múzeum, közművelődési intézmény.

Salamon László felhívta a figyelmet arra, hogy a költségvetési törvény szerint ugyan az önkormányzatnak lehetősége van szociális ellátásra szerződést kötni egyházi intézménnyel, azokban, a Vatikáni Szerződéssel ellentétesen, a normatív támogatást csak az önkormányzat igényelheti, az egyház nem. Ez azt jelenti, hogy az intézmény fenntartásához szükséges normatíva az önkormányzat kényére-kedvére van bízva. Így nem zárható ki, hogy az egyházi intézmény eleshet a normatíva támogatásától.

Ugyanez a sérelem már a korábbi költségvetési törvénnyel kapcsolatban is előadódott - mondta el Salamon László -, akkor az Alkotmánybíróság elbírálta ezt határozatával. Hozzátette: ennek ellenére a kormány cinikusan, az Alkotmánybíróság korábbi döntésével szembeni abszolút tiszteletlenséggel ismét ugyanezt az alkotmánysértést elköveti az új költségvetési törvényben. Ennek az az üzenete, hogy a kormány az Alkotmánybíróság döntését semmibe veszi - fogalmazott.

Balsai István hangsúlyozta, hogy ha a helyzet így marad, akkor be kell zárni iskolákat, intézményeket, szociális és egészségügyi létesítményeket.

A beadvány a Vatikáni Szerződésre és korábbi alkotmánybírósági döntésekre hivatkozik, amelyet már egyszer ugyanebben a formációban megnyertek.

Semjén Zsolt külön kiemelte, hogy nem véletlen, hogy az emberi jogi bizottság helységében és nem pártzászlók alatt ismertetik beadványukat: "Ez egy tisztán emberi jogi beadvány, a vallásszabadság védelmében, az állampolgárok szabad intézményválasztásának az érdekében".

Alapvetően nemcsak anyagilag lehetetlenülnek el az egyházi intézmények, hanem nagyon súlyos emberi jogi sérelmek vannak, ugyanis az egyházi iskolában, vagy egyházi szociális intézményben gondozottak, ellátottak, tanulók személyükben hátrányos megkülönböztetésnek vannak kitéve, és ez valóban veszélyezteti sok tízezer gyereknek a tanulási lehetőségét, nagyon sok idős embernek a szociális, időskor ellátását, és sok ezer tanárnak az egzisztenciáját - tette hozzá végezetül Semjén Zsolt.

fidesz.hu

***

Az alkotmánybírósági beadvány szövege

Budapest., 2006. április 13.

Tisztelt Alkotmánybíróság!

Országgyűlési képviselőként indítványozzuk, hogy az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 1. § c) pontja alapján az Alkotmánybíróság állapítsa meg, hogy nemzetközi egyezménybe ütköznek a Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló CLIII. törvény (a továbbiakban: költségvetési törvény), a Magyar Köztársaság 2004. évi költségvetéséről és az államháztartás három éves kereteiről szóló törvény végrehajtásáról szóló 2005. évi CXVIII. törvény (a továbbiakban: zárszámadási törvény), valamint a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvényt (a továbbiakban: Szt.) módosító 2005. évi CLXX. törvény alább felsorolt rendelkezései. A felsorolt törvényhelyek a jelzettek szerint sértik a Magyar Köztársaság és az Apostoli Szentszék között a Katolikus Egyház magyarországi közszolgálati és hitéleti tevékenységének finanszírozásáról, valamint néhány vagyoni természetű kérdésről 1997. június 20-án, Vatikánvárosban aláírt, az 1999. évi LXX. törvénnyel kihirdetett Megállapodás (a továbbiakban: Megállapodás), mint nemzetközi szerződés egyes, az alábbiakban hivatkozott rendelkezéseit, ezért indítványozzuk, hogy az Alkotmánybíróság a törvényhelyeket erre tekintettel semmisítse meg, illetve az Abtv. 47. § (1) bekezdése szerint állapítsa meg, hogy a jogalkotó szerv a Megállapodásból származó jogalkotói feladatát elmulasztotta, és hívja fel a mulasztást elkövető szervet feladatának teljesítésére.

Erre tekintettel kérjük a megjelölt törvényi rendelkezések nemzetközi szerződésbe ütközésének megállapítását és azok megsemmisítését, illetőleg azt, hogy az Alkotmánybíróság állapítsa meg, hogy a jogalkotó szerv a nemzetközi szerződésből származó jogalkotói kötelezettségét elmulasztotta a jelzett összefüggésekben, és az adott költségvetési éven belül érvényesíthető határidővel kötelezze az Országgyűlést a mulasztás orvoslására.

A Megállapodásba, mint nemzetközi szerződésbe ütköznek a következő rendelkezések:

1. A Költségvetési törvény 23. § (3) bekezdése:

A közoktatási kiegészítő támogatást az egyház a jövőben bizonyos esetekben nem az állami költségvetésből, hanem az önkormányzaton keresztül kapja (így a Költségvetési törvény 23. § (3) bekezdése értelmében ilyen eset pl. ha az iskolát a helyi önkormányzat egyházi fenntartásba adja vagy ha az egyház az átvett épületben működő intézményt (4 hónapon belül) újraalapítja és az nem tartozik a volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezéséről szóló 1997. évi CXXIV. törvény hatálya alá.) Ez a rendelkezés ellentétes a Megállapodás III. fejezetével, miszerint "az Egyház további állami (és nem önkormányzati!) támogatásra jogosult, melynek alapja az állampolgárok azon döntése, ahogyan az egyházi közszolgáltatásokat igénybe veszik..." Ezért a Kiegészítő jegyzőkönyv szerint a szerződés aláírásával egyidejűleg megszűnnek az addig megkötött közoktatási megállapodások vagy esetleg más hasonló tartalmú szerződések. A törvényben szereplő módosítás a kiegészítő támogatás folyósítását az önkormányzatok anyagi helyzetétől teszi függővé, amennyiben az önkormányzat pénzügyi nehézség miatt nem tud fizetni, a fenntartó sem juthat hozzá az egyházi kiegészítő támogatáshoz.

2. A költségvetési törvény 30. § (1) bekezdés a) pontja:

A költségvetési törvény 30. § (1) bekezdés a) pontja bizonyos közoktatási normatívákat csak az állami, önkormányzati intézményeknek biztosít, az egyháziaknak nem. Ez ellenkezik a Megállapodás 1. és 2. cikkelyében foglaltakkal. Az egyházi közoktatási intézmények nem kaphatják meg a bejáró gyermekek esetén 65 ezer Ft/tanuló, iskolabusszal szállított tanulók esetén további 65 ezer Ft/tanuló, helyben lakó gyermekek esetén 32,5 ezer Ft/tanuló normatívát és a közoktatási szakszolgálati feladatok normatíváját - pályaválasztási tanácsadás 2 ezer Ft/fő, szakszolgálati normatíva 9 ezer Ft/fő/szakszolgálat. (8. számú melléklet V. részének 2.2 pont). A költségvetési törvény ugyanis az oktatás támogatását 2006-ban megváltoztatta, a korábbi alapnormatívák bizonyos elemeit a 3. számú mellékletből átcsoportosította a 8. számú mellékletbe és ezeket kizárólag a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásai számára folyósítja. A települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásairól szóló 2004. évi CVII. törvény az egyházi intézményeknek nem teszi lehetővé, hogy az önálló jogi személyiségű költségvetési szervként működő többcélú kistérségi társulásban részt vegyenek, illetve a belépésükkel egyházi fenntartásuk automatikusan megszűnne.

A költségvetési törvény 30. § (1) a) pontja az intézményi társulás óvodájának és általános iskoláinak támogatására szolgáló normatíva biztosítását a többcélú kistérségi társulással kötött szerződés meglétéhez köti, holott a Megállapodás III. fejezete szerint az egyházi intézmények alanyi joga a feladatellátás, amihez az állami, önkormányzati intézményekkel azonos finanszírozás kapcsolódik anélkül, hogy külön feladatellátási szerződés megkötésére volna szükség. A normatíva igénylés alapjául meghatározott feltétel emellett az egyházak számára azért is teljesíthetetlen, mivel egyáltalán nincs arra garancia, hogy a térségben többcélú kistérségi társulás működik. A 3. sz. melléklet 21. b) pont szerint az intézményfenntartó társulás óvoda, általános iskola normatívája 45.000 Ft/tanuló.

Az oktatás támogatási rendszere elemekre bontható, azonban a szektorsemlegesség követelménye ilyen esetben azt jelenti, hogy valamennyi elemet az egyházi feladatellátók számára is hozzáférhetővé kell tenni.

3. A költségvetési törvény 30. (1) bekezdés g) pontja, valamint az Szt. 2005. évi CLXX. tv. 51. §-ával módosított 126. §-a:

A költségvetési törvény 30. § (1) bekezdés g) pontja bizonyos szociális normatívákat csak az állami, önkormányzati intézményeknek biztosít, az egyháziaknak, nem. Ez ellenkezik a Megállapodás 1. cikkében foglaltakkal. Az egyházi szociális intézmények nem kaphatják meg a bentlakásos intézmények esetén 200 ezer Ft/gondozott, házi segítségnyújtás esetén 44 ezer Ft/gondozott, jelzőrendszeres házi segítségnyújtás 22 ezer Ft/gondozott, közösségi ellátások 2.100 ezer Ft/szolgálat, támogató szolgálat 3.500 ezer Ft/szolgálat, nappali ellátás 62 ezer Ft/gondozott normatíváját (8. számú melléklet V. részének 2.3-2.5. pont). A költségvetési törvény ugyanis a szociális intézmények támogatását 2006-ban megváltoztatta. A korábbi alapnormatívák bizonyos, az intézmények fenntartása szempontjából jelentős mértékű, az alapnormatívát 25-73 %-kal kiegészítő elemeit a 3. számú mellékletből átcsoportosította a 8. számú mellékletbe és ezeket kizárólag a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásai számára folyósítja. A települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásairól szóló 2004. évi CVII. törvény az egyházi intézményeknek nem teszi lehetővé, hogy az önálló jogi személyiségű költségvetési szervként működő többcélú kistérségi társulásban részt vegyenek, másrészt a belépésükkel egyházi fenntartásuk automatikusan megszűnne.

A költségvetési törvény 30. § (1) bekezdés g) pontja alapján nem jár állami finanszírozás egyebek mellett az egyházi családsegítő intézményeknek, gyermekjóléti szolgáltatást végző intézményeknek, valamint a gyermekek napközbeni ellátása esetén.

Az Szt. 126. §-a értelmében az egyházi intézmények által végzett bizonyos, az éves költségvetési törvényben meghatározott szolgáltatások - 2006-ban pl. a családsegítés, stb. - csak az önkormányzattal ellátási szerződést kötő fenntartók esetében kerül finanszírozásra, miután ezek normatíváját nem feladatra, hanem lakosságszámra állapítja meg, és kizárólag az önkormányzatok által teszi hozzáférhetővé a törvény.

A költségvetési törvény, valamint az Szt. fenti rendelkezései ellenkeznek a Megállapodás 1. cikkében foglaltakkal.

4. A költségvetési törvény 30. § (2) bekezdés a) pontja

A költségvetési törvény 30. § (2) bekezdésének a) pontja az egyházi kiegészítő támogatásból kizárja a különleges gondozásra szoruló gyermekek közül a korai fejlesztésben, gondozásban, valamint a fejlesztő felkészítésben részt vevő gyermekeket, akik a 3. számú melléklet 17. pontjának b) és c) pontja alapján részesülnek normatív támogatásban. Emellett a költségvetési törvény az egyházi kiegészítő támogatás összegét 128.970 Ft/év/főben állapítja meg, ami alacsonyabb mind a 2003. évi elszámolás szerinti 150.762 Ft/év/fő összegnél, mind pedig a 2004. évi elszámolás szerinti 156.399 Ft/fő összegnél. A csökkenés annak ellenére következik be, hogy az eltelt időszakban bekövetkezett és a 2006-ra várható infláció miatt az önkormányzati iskolák kiegészítése nyilvánvalóan nőni fog a mind a 2003., mind pedig a 2004. évihez viszonyítva. Ez ellentétes a Megállapodás III. fejezetében és annak Kiegészítő jegyzőkönyvében foglaltakkal.

5. A költségvetési törvény 30. § (4) bekezdése

A költségvetési törvény 30. § (4) bekezdése a szociális ellátás kiegészítő normatíváját a 2004. évi 48, illetőleg a 2005. évi 44,9 %-ról 35,5 %-ra csökkentette annak ellenére, hogy az elmúlt időszakban bekövetkezett és a 2006-ra várható infláció miatt az önkormányzati szociális intézmények kiegészítése nyilvánvalóan nőni fog. A Pénzügyminisztérium 2005. december 16-án nyújtotta át az egyházi fenntartók képviselőinek azt a számítást, amely az önkormányzati finanszírozásnak a normatív finanszírozást meghaladó részére vonatkozik. E dokumentum alapján a Kormány alultervezett adatai szerint is 39,6 %-os kiegészítő támogatási mérték lett volna elfogadható. A kiegészítő támogatás ilyen meghatározása ellentétes a Megállapodás III. fejezetében, valamint annak Kiegészítő jegyzőkönyvében foglaltakkal.

6. A költségvetési törvény 30. § (5) bekezdése, valamint a zárszámadási törvény 11. § (1) bekezdése sérti a Megállapodás III. fejezetében foglaltakat, valamint a Kiegészítő jegyzőkönyv (1) pontját.

A költségvetési törvény 30. § (5) szerint a közoktatási feladatot ellátó egyház kiegészítő támogatásának elszámolási szabályai 2005-től megváltoztak, amit az egyházak az Alkotmánybírósághoz intézett, még el nem bírált 2005. évi beadványukban is sérelmeztek. A módosított szabályok szerint a kiegészítő támogatás elszámolása "a Kormány által meghatározott eljárási szabályok szerint" történik. A korábbi évek költségvetéseiről szóló törvényekben ezért mindig az szerepelt, hogy az elszámolás "az önkormányzatokkal azonos számítási eljárások alapján" történik. Az elszámolás eljárási szabályainak törvényi meghatározása helyett azoknak a kormány hatáskörébe utalása azért is aggályos, mivel a kormány az elmúlt időszakban folytatott tárgyalásokon, illetőleg a 2004. évi közoktatási támogatás elszámolásánál nyilvánvalóvá tette, hogy az elszámolások során meg kívánja változtatni a kiegészítő számítás alapját, s mivel a 2005. évi kiegészítő támogatás 128.000 Ft-ban történő meghatározása már önmagában is a számítási módszer megváltoztatására utal. Az, hogy milyen tényszám szerepel a költségvetési törvényben önmagában nyilván nem lehet alkotmányossági vita tárgya. A támogatási összeg azonban a szektorsemlegesség elvét mellőző számítási mód eredménye, mely így sérti a Megállapodás hivatkozott rendelkezéseit.

A zárszámadási törvény 11. § (1) bekezdése szerint az egyházi közoktatási intézményfenntartókat 912,0 millió Ft egyszeri közoktatási kiegészítő támogatás illeti meg a 2004. évi zárszámadási adatok alapján. A zárszámadási törvényben megállapított kiegészítő támogatás összegét azonban az önkormányzatok zárszámadási adatai nem támasztják alá, azok alapján az egyházi intézményfenntartókat 1.912 millió Ft támogatás illetné meg. A törvény alkotmányellenességét nem érinti az tény, hogy a zárszámadási törvény 31. §-ának (17) bekezdése a 2005. évi költségvetési törvény 1. számú mellékletében az Oktatási Minisztérium fejezet 11. cím, 2. alcím, 3. jogcímcsoport, 2. Egyházi és kisebbségi közoktatási intézmények kiegészítő támogatása jogcím támogatási előirányzatát 1.000 millió Ft-tal megnöveli. A módosítás indoklása szerint az előirányzat növelés oka az egyházi közoktatási intézmények kiegészítő támogatásának 2004. évet megelőző visszamenőleges rendezése.

7. A költségvetési törvény 30. § (10) bekezdése sérti a Megállapodás 1. cikkét. E törvényhely a közoktatási normatíva igénylésének feltételeit olyan módon határozza meg, hogy a nem állami intézmények (köztük az egyházi intézmények) az önkormányzati intézményektől eltérő feltételekkel vehetik igénybe a közoktatási célú normatív hozzájárulásokat és támogatásokat. E 2005-től bevezetett - és már a 2005. évben az Alkotmánybírósághoz benyújtott beadványunkban is sérelmezett - megszorítás különbséget tesz az önkormányzati és a nem önkormányzati iskolák, fenntartóik, és végső soron tanulóik között, ami a vallásszabadságból következő szabad intézményalapítás, fenntartás és választás jogából eredően diszkriminatív.

8. A költségvetési törvény 31. §-a sérti a Megállapodás II. fejezet 4. cikkét.

A Megállapodás II. fejezet 4. cikke szerint a magánszemélyek az egyház vagy egy külön állami alap javára ajánlhatják fel személyi jövedelemadójuk egy százalékát. A költségvetési törvény 31. §-a szerint a magánszemélyek - a Megállapodással ellentétben - egy helyett öt állami alapot támogathatnak, ezek: a társadalmi bűnmegelőzés, a parlagfű-mentesítés, az erdőterület közjóléti célú védelmének és bővítésének feladatai, az egészségjavítást célzó sporttevékenység és a Szülőföld Alap.

9. Az Abtv. 47. §-a szerinti, nemzetközi szerződésből fakadó jogalkotási kötelezettség elmulasztását jelenti, hogy a költségvetési törvény alapján a nyilvános könyvtárat, közművelődési intézményt, múzeumot üzemeltető egyházi fenntartó nem kaphat támogatást a szakminisztériumtól az 5. sz. melléklet 8. és 18. pontjai szerint, s ennek ellentételezésére az állam más forrásból sem biztosít támogatást. Ez ellentétes a Vatikáni Megállapodás 4. cikkének (2) pontjában foglaltakkal.

10. Az Abtv. 47. §-a szerinti, nemzetközi szerződésből fakadó jogalkotási kötelezettség elmulasztását jelenti, hogy a törvény megszünteti azt a lehetőséget is, hogy a közfeladatot ellátó egyházi szervezet - az önkormányzati intézményekhez hasonlóan - a szaktárcák költségvetéséből fejlesztési, felújítási és egyéb támogatásban részesüljön, s ennek ellentételezésére más forrásból sem biztosít támogatást. Ez ellentétes a Megállapodás 1., 2. 3., 4. cikkében, valamint a Kiegészítő Jegyzőkönyvben foglaltakkal.

11. A 2005. évi CLXX. törvény több tekintetben nemzetközi szerződésbe ütköző tartalommal módosítja a Szt-t. A Szt. 127. § (4) bekezdését módosító 52. § kimondja, hogy ha az egyházi fenntartó a szociális tevékenység ellátására az önkormányzattal ellátási szerződést köt, a normatívát csak az önkormányzat igényelheti. Az 56. § (10) bekezdése mindezeken túl kimondja azt is, hogy ezt már a 2007. január 1-je előtt megkötött ellátási szerződések esetében is alkalmazni kell. Ez sérti a Megállapodás (1) és (2) cikkében, annak III. fejezetében, valamint a Kiegészítő jegyzőkönyvben foglaltakat, mivel a Katolikus Egyház által fenntartott szociális intézmények számára nem teszi lehetővé a normatíva igénylését akkor, ha a fenntartó a feladatellátásra ellátási szerződést köt. A módosítás emellett ellentétes a 15/2004. (V. 14.) AB határozattal is, amely hasonló okokból - ellátási szerződés kötelező előírása miatt - ugyancsak az Szt. nemzetközi szerződésbe ütközését állapította meg.

Kérjük, hogy a fent megjelölt jogszabályoknak az említett hiányosságaik miatti nemzetközi szerződésbe ütközését a költségvetési és zárszámadási törvény esetében az Alkotmánybíróság ne a jogszabályok megsemmisítésével orvosolja, hanem állapítsa meg a nemzetközi szerződésből származó jogalkotási kötelezettség elmulasztását, és annak megszüntetéséről az adott költségvetési éven belül érvényesíthető határidő kitűzésével rendelkezzék, ugyanakkor az egyéb törvények nemzetközi szerződést sértő rendelkezéseit semmisítse meg. A hiányosságuknál fogva nemzetközi szerződésbe ütköző költségvetési, ill. zárszámadási törvények kifogásolt rendelkezéseinek megsemmisítése ugyanis a nemzetközi szerződés hivatkozott szabályainak nagyobb sérelmével járna, mint a hiányos, de alkalmazható jogszabályok hatályban tartása.

Dr. Semjén Zsolt

Dr. Balsai István

Dr. Salamon László

Kapcsolódó elemek