Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Április 23-a után lesz közös miniszterelnök-jelölt

A Fidesz a parlamenti választások második fordulójáig már nem fog tárgyalni az MDF vezetésével, és közös miniszterelnök-jelöltet is csak április 23-a után fognak megnevezni.


Dátum: 2006-04-13 14:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54741
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:38:38.038743, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az első fordulóban az emberek többsége a kormányváltásra szavazott, ezért jó esély van arra, hogy a parlamenti többséget a Fidesz és az MDF szerezze meg a második forduló után - hangsúlyozta sajtótájékoztatóján Deutsch-Für Tamás. Emlékeztetett arra, hogy az MDF már az országgyűlési választások első fordulója előtt hetekkel egyértelművé tette, hogy nem elfogadható miniszterelnök-jelölt számára Orbán Viktor. A Fidesz április 9-e óta két esetben is próbált egyezségre jutni a Magyar Demokrata Fórummal, ám nem sikerült. Mint közölte, ennek értelmében a polgári oldal a közös miniszterelnök-jelöltjét április 23. után fogja megnevezni.

Deutsch-Für utalt Dávid Ibolya csütörtök reggeli televíziós interjújára, melyben az elnökasszony azt mondta: a polgári többségnek a második fordulót követően kell a közös miniszterelnök-jelölt személyét meghatároznia.

Leszögezte: a Fidesz a második fordulóig már nem kezdeményez új tárgyalásokat az MDF-fel, ugyanakkor hangsúlyozta: a Fideszben minden szándék és akarat megvan arra, hogy közös miniszterelnök-jelöltet találjanak. Újságírói kérdésre reagálva elmondta, nem lát reális esélyt arra, hogy ez a személy Dávid Ibolya legyen.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek