Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Másfélmillió ember biztonságával szórakoznak a szocialisták

A természet erői ellen csak folyamatos emberi és állami felelősséggel lehet védekezni; az elmúlt négy év mulasztásait ilyenkor már nem lehet pótolni - mondta Szolnokon Fónagy János, a Fidesz országgyűlési képviselője, volt vízügyi miniszter.


Dátum: 2006-04-13 14:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54743
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:38:38.618910, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A magyar vízügyi szolgálat jelentése szerint a vízügyi szervek, a vízkárelhárító szakemberek, az önkormányzatok, a lakosság, katonaság, tűzoltóság 2.600 kilométer hosszan védekezik a magyarországi folyók mentén, ami azt tanúsítja, hogy Európában Magyarország az, ahol a legtöbb területet védi árvédelmi töltés, ahol több millió ember életét, vagyonát, biztonságát veszélyeztetik a megáradt folyók - hangsúlyozta a politikus.

Azért Szolnokra hirdettünk sajtótájékoztatót, mert ez az a hely, ahol 1999-ben a polgári kormány először találta szembe magát azzal, hogy Magyarországon az árvízvédelem az ország biztonságát alapvetően befolyásoló szakmai terület - mondta Fónagy János.

Hozzátette: az 1999-es első nagy tiszai árvíz, majd a 2000-ben mért 1.041 centiméteres rekordmagasság bizonyította, hogy a Tisza, Duna és mellékfolyóik töltéseinek építése halaszthatatlan, amin tovább nem szabad spórolni. Nem véletlen, hogy 1999 őszétől 2002 tavaszáig több mint 200 kilométer fővédvonali töltést építettünk - szögezte le.

A politikus kitért arra: most is emberek ezrei dolgoznak áldozatos munkában a töltéseken, amiért köszönet jár, de nem tudják pótolni az elmulasztott négy évet, a tiszai töltések építésének elmaradását, nem tudják pótolni a meg sem kezdett víztározó- programot, amelyet új Vásárhelyi-tervként annak idején a polgári kormány kidolgozott.

Fónagy János reményét fejezte ki, hogy éppen a 1999-2002 között megépített felső-tiszai töltések megóvják majd a lakosságot a nagyobb bajtól. Ugyanakkor kérte a sajtót, hogy a nyilvánosság erejével szorítsák rá a mindenkori kormányt arra, hogy ne csak ígérgessen, ne választási ígérgetésre használja fel ezt, az ország biztonságát elsődlegesen érintő kérdést.

Kifejtette: ilyenkor, amikor nagy víz van, már csak a bajt lehet elkerülni, de gondosan felkészülni rá akkor lehet, amikor a folyó még a medrében folyik. Akkor kell rá költeni, akkor kell rá időt, pénzt, energiát fordítani.

Szalay Ferenc, a Fidesz országgyűlési képviselője hangsúlyozta: "Nem védekezni kell, meg kell előzni a problémákat. A kormány rovására írható az a felelőtlen és átgondolatlan négy év, ami az árvízi biztonság megteremtésének elmaradásával járt. Másfélmillió ember biztonságáról és életéről van szó. Ezzel nem lehet játszani, szórakozni senkinek. Nem is szórakozott még ezzel senki, csak a szocialista kormány ebben a négy évben".

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek