Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz részéről senki nem kereste meg Jánosdeák Gábort

Értetlenül áll Jánosdeák Gábor nyilatkozata előtt - közölte az MTI-hez eljuttatott közleményében Hörcsik Richárd, a nagyobbik ellenzéki párt képviselőjelöltje, aki a múlt vasárnapi első fordulóban a legtöbb voksot szerezte meg Borsod-Abaúj-Zemplén 10-es számú körzetében.


Dátum: 2006-04-13 16:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54748
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:38:40.086299, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hörcsik Richárd értetlenül áll Jánosdeák Gábor nyilatkozata előtt, amelyben a sárospataki polgármester azt mondta: "a Fidesz aktivistái úgy köröznek fölöttem, mint a héják, nagyon fontos lettem számukra, és ha a Fidesz komolyan gondolja a jobboldali erők összefogását, akkor miért nem az ő jelöltjük lép vissza az én javamra?"

A valóság ezzel szemben az - szögezte le Hörcsik Richárd -, hogy a Fidesz részéről senki nem kereste meg az MDF jelöltjét azzal, hogy a választások második fordulójában visszalépjen, és ez nem is fog megváltozni. Azt is megjegyezte: "a Jánosdeák Gáborra leadott első fordulós szavazatok száma egyértelmű jelzés arra, hogy az általa képviselt elvtelen politizálás a zempléni választók számára elfogadhatatlan".

Bízunk abban, hogy a nemzet sorsáért felelősséget vállaló MDF-es szavazók Jánosdeák Gáborra leadott szavazatukkal nem kívánják támogatni az MSZP-SZDSZ koalíciót és az ország további leépítését, hanem az antalli értékrendhez visszatérve, a kormányváltást támogatják - írta Hörcsik Richárd, aki az első választási fordulóban a voksok 48,52 százalékát kapta a szocialista jelölt, Vécsi István előtt, akire a szavazók 36,92 százaléka voksolt, míg Jánosdeák Gábor 5,31 százalékot szerzett meg.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek