Rektorokkal találkozott Schmitt Pál
A fővárosi egyetemek és főiskolák rektoraiból, főigazgatóiból álló oktatási, tudományos tanácsadó testületet hozna létre Budapesti Tudományos Konferencia néven főpolgármesterré választása esetén Schmitt Pál. Erről a polgári pártok által támogatott független jelölt nyilatkozott az MTI-nek szombaton, azt követően, hogy ebéden látta vendégül a fővárosi felsőoktatási intézmények vezetőit.
Dátum: 2002-10-12 18:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4952
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:48:56.868871, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A meghívást tíz rektor és főigazgató fogadta el. Schmitt Pál elmondta: kedvező fogadtatásra talált az a terve, hogy Budapestet tudás és kultúra alapú várossá kívánja fejleszteni. Megfogalmazása szerint az egyetemek és főiskolák rangot adnak egy fővárosnak, ezért világszerte propagálni kell, hogy Budapestnek milyen jelentős egyetemei vannak és milyen tanulási lehetőségek állnak rendelkezésre. - Ehhez sokkal jelentősebb országimázsra is szükség lesz - mutatott rá a főpolgármester-jelölt.
Schmitt Pál tájékoztatása szerint a jelenlévők egyetértettek abban, hogy több, jó minőségű, kulturált kollégiumra van szükség, amelyek megteremtéséhez az eddigieknél jelentősebb központi forrásokat kell bevonni. Schmitt Pál szólt arról is, hogy a rektorok és főigazgatók hiányolták az elmúlt években a főváros és a felsőfokú oktatási intézmények közötti együttműködést.
Megemlítették, hogy a fővárostól nem kaptak kutatási megbízásokat, noha az ehhez szükséges tudományos háttér és szakembergárda az intézményekben rendelkezésre áll.
A főpolgármester-jelölt elmondta: megválasztása esetén mindenképpen be kívánja vonni a budapesti egyetemeket és főiskolákat az egészségügyi, biztonságpolitikai, közlekedési, környezetvédelmi, közgazdasági kutatásokba, és számít aktív részvételükre a fővárosi oktatási kérdésekben.
MTI - fidesz.hu