Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kuncze Gábor Orbán Viktor és Mikola István eltüntetéséről - a Fidesz véleménye


Dátum: 2006-04-13 16:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54754
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:38:41.747204, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Országgyűlésbe való bejutás izgalma után lehullott az álarc Kuncze Gáborról. Mai nyilatkozatából kiderül, hogy a rendszerváltoztató erőből az MSZP cselédpártjává vált SZDSZ szolgalelkűen mielőbb igyekszik csatlakozni Gyurcsány Ferenc agresszív, leszámoló politikájához. A magyar liberálisok elsőként Orbán Viktort szeretnék eltávolítani a közéletből, majd ezután nyilvánvalóan minden olyan embert, aki nem ért egyet a luxusbaloldal ténykedésével. Az SZDSZ - bizonyára a liberalizmus nagyobb dicsőségére - most már bevallottan tisztogatásra, politikai ellenfelei eltávolítására, a számára kényelmetlen másként-gondolkodók ellehetetlenítésére törekszik. Sajnáljuk, hogy a magát szabadelvűnek mondó SZDSZ ilyen távol került a rendszerváltoztatás demokratikus eszméitől.

Budapest, 2006. április 13.

Deutsch-Für Tamás

frakcióvezető-helyettes,

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kapcsolódó elemek