Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az MSZP cselédpártjává vált az SZDSZ

Az Országgyűlésbe való bejutás izgalma után lehullott az álarc Kuncze Gáborról.


Dátum: 2006-04-13 16:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54755
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:38:42.006795, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Mai nyilatkozatából kiderül, hogy a rendszerváltoztató erőből az MSZP cselédpártjává vált SZDSZ szolgalelkűen mielőbb igyekszik csatlakozni Gyurcsány Ferenc agresszív, leszámoló politikájához.

A magyar liberálisok elsőként Orbán Viktort szeretnék eltávolítani a közéletből, majd ezután nyilvánvalóan minden olyan embert, aki nem ért egyet a luxusbaloldal ténykedésével.

Az SZDSZ - bizonyára a liberalizmus nagyobb dicsőségére - most már bevallottan tisztogatásra, politikai ellenfelei eltávolítására, a számára kényelmetlen másként-gondolkodók ellehetetlenítésére törekszik. Sajnáljuk, hogy a magát szabadelvűnek mondó SZDSZ ilyen távol került a rendszerváltoztatás demokratikus eszméitől.

Deutsch-Für Tamás

frakcióvezető-helyettes,

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kapcsolódó elemek