Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mézesmadzag doktoranduszoknak is

"Tartjuk a szavunkat!": a szocialisták nem ismerik Deák Ferenc mondását, miszerint hazudni nem szabad. Tudják ezt már a doktoranduszok is.


Dátum: 2002-10-12 18:32:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4954
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:48:57.431904, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Egy 2001 áprilisában született kormányrendelet az állami doktori ösztöndíj havi összegét a garantált havi egyetemi tanári illetmény 22%-ában - mai áron 79.200 forintban - határozza meg. Annak érdekében azonban, hogy az ösztöndíj ezen összegre történő megemelése már korábban - idén szeptemberben - megvalósuljon, a Doktoranduszok Országos Szövetségének (DOSZ) elnöksége ez év júniusában az Oktatási Minisztériumhoz fordult. A testület javaslata azonban nem talált kellő fogadtatásra. Az ösztöndíjak felemelése 2003. január 1-jétől úgyis megtörténik - szólt a minisztériumi szentencia.

Ehhez képest Hiller István, a tárca politikai államtitkára szeptember 25-én, az Országos Doktori és Habilitációs Tanács ülésén bejelentette: már 2002. szeptember 1-jétől 79.200 forintra nő a doktoranduszok ösztöndíja. A hazai doktori iskolák hallgatói a több orgánumban - így a Népszabadságban és az Info Rádióban - is közzétett bejelentést megelégedéssel nyugtázták.

Kiderült azonban: az államtitkár szeptember végi bejelentése nem valós költségvetési adatokra támaszkodva hangzott el. Hiller ugyanis, a dilettantizmus jegyében, a jövő évi sarokszámokat tartalmazó dokumentumok alapján nyilatkozott.

A már mindenki által konkrétumnak tekintett ösztöndíjemelés revideálását tehát nem lehetett elkerülni. Ennek megfelelően Mang Béla, a tárca felsőoktatási helyettes államtitkára a Magyar Rektori Konferencia október 2-i ülésén már egészen másról beszélt.

Mint közölte: a korábbi bejelentéssel ellentétben nem idén szeptember 1-jétől, hanem csupán 2003 szeptemberétől nő majd a megígért összegre az ösztöndíj. A tárca azonban "kedveskedni" is próbált. Mang Béla elmondása szerint a doktoranduszok ösztöndíja 2002. szeptember 1-jétől mégis kiegészül, ám csupán 61 ezer forintra.

A DOSZ-t azonban mindez nem deríti mosolyra. Ők úgy gondolják: miután 2003. január 1-jétől nem a jogszabályoknak megfelelően nő majd a doktori ösztöndíj, azaz a doktoranduszoknak az előírt 79.200 forintos összeg helyett csupán - az idén szeptembertől "megelőlegezett" - 61.000 forint jár majd továbbra is, a kormányzat 18.000 ezer forintot húz ki minden egyes hallgató zsebéből. A méltánytalanság miatt úgy határoztak: október 16-ára a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemre doktorandusz-gyűlést szerveznek.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek