Áder János: Aki a kormánypártok jelöltjére szavaz, az a kilátástalan jövőt választja
Aki az országgyűlési választások második fordulójában a jelenlegi kormánypártok jelöltjére szavaz, az a kilátástalan jövőt választja - mondta Áder János, a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője csütörtökön a Kiskunhalason tartott lakossági fórumon.
Dátum: 2006-04-13 18:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54768
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:38:45.928008, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A baloldal kormányon maradása esetén nőni fog a munkanélküliség, új adókat raknak a nyakunkba, tovább nő az államadósság - mondta Fidesz politikusa, több mint négyszáz érdeklődő előtt.
"Az április 23-i választásoknak az a tétje: tovább nő-e a munkanélküliség, mint az elmúlt négy évben, a fiatalok, különösen a pályakezdő fiatalok még reménytelenebb helyzetbe kerülnek-e, mint a mögöttünk hagyott négy évben" - mondta a Fidesz politikusa, aki választókerületében már az első fordulóban mandátumot szerzett.
Elmondta, hogy az államadósság "eléri a fejünk búbját, mert bizony ötezer milliárd forinttal növelték az elmúlt négy évben".
A választáson eldől az is, hogy "folytatódik-e a vállalati körbetartozások gyakorlata, vagy a kormány megpróbál segíteni az egyre kilátástalanabb helyzetbe került kis- és középvállalkozásoknak".
"Tétje az is az április 23-ai választásnak, hogy a mezőgazdaságban élők közül még több embernek kell abbahagyni a munkáját, elhagyni a tevékenységét, mert bizony nagyon sokan kénytelenek voltak befejezni tevékenységüket az elmúlt négy évben" - fűzte hozzá.
Áder János szerint ma olyan kormánya van Magyarországnak, amely a temérdek közpénzzel, amit elköltött nem tud elszámolni.
"Azt akarják, hogy olyan kormánya legyen Magyarországnak amely a maradék állami vagyont, az állami vasutat, a Paksi Atomerőművet és a kórházakat is eladja?" - tette fel a kérdést a politikus.
Ha nem akarják, akkor szavazzanak a Fideszre - fűzte hozzá.
Ha a Gyurcsány-kormány marad, akkor a nyugdíjasok esetében folytatódik az a gyakorlat, hogy "amit az egyik kezükkel adnak, azt a másikkal elveszik" - mondta.
A fideszes politikus arra kérte a választókat, hogy a választások második fordulójában is Szabó Erikát, a Fidesz-KDNP közös jelöltjét támogassák szavazataikkal.
Áder János kijelentette: nem dőlt el a választás, mert ha a jobboldali szavazók megfelelő számban elmennek szavazni a második fordulóban, akkor a polgári oldal alakíthat kormányt.
MTI - fidesz.hu