Visszalépett az MDF szegedi jelöltje
Nem indul a parlamenti választások második fordulójában az MDF szegedi jelöltje. Ezt maga az érintett közölte csütörtökön az MTI-vel. Visszalépését nemzeti érdeknek tekinti; döntésében a szegedi alapszervezet tagjainak nagy többsége támogatta - tette hozzá. További kérdésekre nem kívánt válaszolni.
Dátum: 2006-04-13 19:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54771
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:38:46.839234, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ványai Éva kijelentette: visszalépése nem tárgyalás, vagy egyeztetés eredménye, "az egyoldalú és feltétel nélküli".
Ványai Éva Csongrád megye 2. számú választókerületében indult az MDF színeiben. Az április 9-i választáson a szavazatok 5,10 százalékát szerezte meg, amellyel harmadik lett a koalíció jelöltje, Sándor Klára, valamint a Fidesz-KDNP jelöltje, a korábban MDF-es Balogh László mögött.
MTI - fidesz.hu