Orbán Viktor: védenünk kell a választások tisztaságát
Azok, akik a szavazatszámláló bizottságban vállalták a szolgálatot, nem tudják, hogy ők a legfontosabbak, és minden rajtuk fordul meg, ha kellő kitartással és alázattal nem szolgálják végig az önkormányzati választás napját, akkor nem fogunk győzni - figyelmeztette hallgatóságát Orbán Viktor szombati, Hevesen rendezett fórumán.
Dátum: 2002-10-12 18:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4956
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:48:58.010625, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A polgári kormány miniszterelnöke ismételten felhívta a szavazatszámláló bizottságban részt vevőket, hogy a szavazás teljes időtartama alatt figyeljék a történéseket.
- Nem lehet hazamenni ebédelni, nem lehet kimenni cigarettázni, mert addig csalafinta dolgok történnek odabent. A törvényesség betartásáért végig kell küzdeni azt a napot - mondta.
Orbán Viktor szerint ez a tanulsága az áprilisi választásoknak, valamint az, hogy az ellenfél igen jól szervezett.
Szavai szerint jól ismerik egymást, megvannak a régi összeköttetéseik, és még a választások napján is felkeresik, figyelmeztetik egymást, nehogy egyetlen voks is elvesszen. A szónok arra kérte hallgatóságát, viselkedjen hasonlóan jövő vasárnap. - Ha mi, a polgári oldal választói nem leszünk képesek arra, hogy éppen olyan szervezetten menjünk szavazni, nemcsak hogy nem fogunk nyerni, hanem meg sem érdemeljük a győzelmet - fogalmazott Orbán Viktor.
A polgári kabinet vezetője kitért a gazdaság jelenlegi helyzetére is. Azt mondta: a magyar gazdaság ma bénult, mert a vállalkozók várnak, nem tudják ugyanis, hogy a kormány döntéseiből milyen jövőkép rajzolódik ki.
- A napokban döntés született arról, hogy lényegében minden eladó - tájékoztatta a megjelenteket a volt miniszterelnök.
Ezzel kapcsolatban arra szólította fel a polgári oldalon lévőket, hogy keressék meg a környezetükben élő szocialista szavazókat, és győzzék meg őket arról: ellenezzék közösen a privatizáció újraindítását. Orbán Viktor szerint ugyanis ezzel a lépéssel a szocialista szavazók sem értenek egyet.
A polgári körök szerepéről szólva Orbán Viktor kijelentette, hogy azok nem a politikai pártok hátországát szervező társaságok, hanem olyan szerveződések, amelyek köré építhető majd a nemzeti egység.
Vélekedése szerint a nemzeti egységet eddig azért nem sikerült felépíteni, mert úgy gondolták, hogy azt a pártideológiák mentén lehet létrehozni.
- Ha lesz valaha nemzeti egység, akkor az a számunkra legfontosabb emberi értékeket képviseli majd, a bizalmat, a barátságot és a szeretetet - mondta Orbán Viktor.
MTI - fidesz.hu