Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nyoma sincs a százmilliárdos hiteleknek

A kormány megszegte alkotmányos kötelezettségét, amikor nem tájékoztatta az embereket az ország helyzetéről. A százmilliárdokban mérhető hiteleknek nyoma sincs, miközben dübörgő gazdaságról beszélnek - mondta Orbán Viktor, aki csütörtökön Monoron, Ráckevén és Budaörsön járt.


Dátum: 2006-04-14 00:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54779
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:38:49.482743, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Teljesíthető a hetven mandátum

Monoron Orbán Viktor elmondta: a helyieknek támogatniuk kell Pogácsás Tibort, aki a Szövetség színeiben indul a második fordulóban, mert olyan jelölt, aki méltó az emberek bizalmára. Az embereknek fel kell tenniük azt a kérdést, hogy vajon jobban élnek-e mint négy évvel ezelőtt? Vajon a kormány betartotta-e az ígéreteit, és az ország lakói biztonságban érzik-e magukat és jövőjüket? Aki úgy érzi, hogy igen, az szavazzon az MSZP-re "és kisöccsére", az SZDSZ-re. Akik azonban ezekre a kérdésekre nemmel felelnek - mondta a Fidesz elnöke - azok szavazzanak igennel a változásra.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy a polgári kormányzáshoz 50%+1 mandátum szükséges, a jelenleg még nyitott körzetekből hetven mandátumot kell megszerezni. Négy évvel korábban rosszabb volt a helyzet, akkor egy kisebbfajta csodára lett volna szükség. Most azonban csupán egy nehéz feladatot kell elvégezni.

Az igazsághoz mindenkinek joga van

Hétfőn, amikor a költségvetés adatai nyilvánosságra kerültek, új helyzet állt elő. Kiderült, hogy a kormány becsapta az országot, elsősorban a saját szavazóit. Példátlan a magyar demokrácia elmúlt 16 évében, hogy az emberek elől elhallgatják az igazságot. Sőt, a kormány alkotmányos kötelezettségét szegte meg, amikor nem tárta az emberek elé az ország valóságos helyzetét, csak a választás után. A demokráciához nélkülözhetetlen bizalmat nem lehet megtévesztéssel elérni. Annak lényege az őszinte, egyenes beszéd.

- Az igazsághoz mindenkinek joga van - jelentette ki Orbán Viktor. Azt hallottuk, hogy dübörög a gazdaság, stabil és nagy a jólét. Ezzel szemben az állam kasszáját kirámolták, a százmilliárdokban mérhető hiteleknek nyoma sincs. A pult alatti kormányzásnak véget kell vetni - szögezte le. Magyarország az utolsó pillanatban van. Az ország eladósodott, és ha a forint meggyengül, ha elszabadulnak az árak, a korábban devizahiteleket felvevő családok törlesztőrészletei havi 8-10 ezer forinttal is növekedhetnek. Ha nem következik be polgári fordulat, tömeges elbocsátások lesznek, noha most is 750 ezer ember van munka nélkül. A jelenlegi hatalom pénzhiányra hivatkozva eladja a maradék nemzeti vagyont, tehát veszélyben van a magyar termőföld és a kórházak is. Fizetőssé válik az egészségügy, így a gyógyszerfelírás vagy az egyszerű vizit is.

A szavazás második fordulójával kapcsolatban elmondta, hogy a Szövetség jelöltjeit újra ki kell tüntetni a bizalommal. El kell menni azokhoz az emberekhez, akik másként döntöttek, azokhoz, akik otthon maradtak, és azokhoz is, akiket becsaptak. Félre kell tenni a személyes és pártambíciókat egy magasabb cél érdekében. Igaz, hogy a második forduló előtt nem sikerült megállapodni az MDF-fel, ám ha a választások után a polgári oldalnak lesz több mandátuma, újra meg lehet próbálni a megegyezést. Meg kell állapodni, és találni kell egy közös miniszterelnök-jelöltet.

A kormány becsapta az embereket

A saját személyével kapcsolatban elmondta: tudja, hogy sokaknak van útjában. Ide tartozik az MSZP, az SZDSZ és a látszat ellenére az MDF is. Útjában áll azoknak is, akik el akarják adni a nemzeti földet, a kórházakat. Azoknak is ellenérzéseik vannak vele szemben, akik ki akarják árusítani a közvagyont, és útjában van a pártmunkásokból lett milliárdosoknak is. Ám, mint fogalmazott, mindez nem ok arra, hogy e törekvések útjából félreálljunk. Összefogásra van szükség annak megakadályozására, hogy a kormány rossz politikáját az emberek fizessék meg.

***

A kormánynak a választások elő fordulója előtt kellett volna nyilvánosságra hozni az adatokat, ám ezt csak hétfőn, a választások első fordulóját követően tette meg. Ekkor kiderült: az államháztartási hiány jócskán meglódult a múlt hónapban. Márciusban ugyanis 353,7 milliárd forint lett a deficit, szemben a Pénzügyminisztérium 262,6 milliárdos prognózisával, vagyis a tárca becslését a valós adat 91,1 milliárddal múlta felül.

www.orbanviktor.hu - MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek