Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az ENSZ elítélte az erőszakos hatalomátvételi kísérletet

Nyilatkozatban ítélt el az ENSZ Biztonsági Tanácsa helyi idő szerint csütörtök este minden erőszakos hatalomátvételi kísérletet a közép-afrikai Csádi Köztársaságban.


Dátum: 2006-04-14 08:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54783
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:38:50.751759, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A testület egyben felszólította a lázadókat, hogy állítsák le erőszakos akcióikat, és vegyenek részt a demokratikus folyamatban. Figyelmeztette emellett a csádi és szudáni kormányokat a február 8-án Tripoliban aláírt megállapodás betartására, amelyben a két ország vállalta, hogy nem támogat semmilyen ellenséges tevékenységet a másikkal szemben.

A csádi lázadók csütörtökön támadást intéztek a főváros, N,Djamena ellen. Ennek során segélyszervezetek adatai szerint több mint 250 ember megsebesült. Az esetleges halottak számáról egyelőre nincsenek értesülések. A csádi kormány azzal vádolja Szudánt, hogy támogatja a lázadókat.

Kofi Annant, az ENSZ főtitkárát - szóvivője szerint - nagyon aggasztja a biztonsági helyzet romlása Csádban. Minden érdekelt felet az erőszaktól való tartózkodásra hívott fel, és arra, hogy a konfliktust békés eszközökkel rendezzék.

A csádi helyzet miatt aggodalmát fejezte ki az Európai Bizottság, és a konfliktus békés rendezésére hívott fel csütörtöki nyilatkozatában az Afrikai Unió is.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek