Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Marad a Palesztin Hatóság washingtoni irodája

A közel-keleti tartós béke megteremtésének céljától vezérelve George Bush amerikai elnök a vonatkozó jogszabályi korlátozásokat feloldva lehetővé tette, hogy a Hamász-vezetésű Palesztin Hatóság továbbra is fenntarthassa washingtoni képviseleti irodáját - közölte csütörtökön a Fehér Ház.


Dátum: 2006-04-14 08:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54786
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:38:51.646015, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Egyesült Államok a (radikális, iszlám alapokon álló) Hamászt a terrorszervezetek között tartja számon. A Hamásznak a januári palesztin parlamenti választásokon aratott győzelme nyomán Washington úgy döntött, hogy nem lép kapcsolatba a Hamász vezetésével megalakult új palesztin kormánnyal és annak minisztériumaival. A Palesztin Hatóság washingtoni képviselete mindazonáltal hasznos kommunikációs csatorna marad Mahmúd Abbász palesztin elnök felé, aki továbbra is elkötelezett a békefolyamat mellett és változatlanul ő a Palesztin Hatóság elnöke - magyarázta Ken Lisaius fehér házi szóvivő újságíróknak Bush elnök megfontolásait.

Amennyiben Bush nem oldotta volna fel az 1987-es terrorizmusellenes törvényből fakadó jogszabályi korlátozásokat, az amerikai hatóságoknak meg kellett volna tiltaniuk a washingtoni palesztin iroda működését, az amerikai bankoknak pedig zárolniuk kellett volna a Palesztin Hatóság bankszámláit.

A Palesztin Hatóság washingtoni irodája nem minősül nagykövetségnek és nem illetik meg a diplomáciai képviseleteknek járó előjogok, mentesség sem. Bush döntése nyomán az iroda még legalább fél évig működhet az amerikai fővárosban.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek