Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

XVI. Benedek a nagypénteki keresztúton

Először vesz részt a nagypénteki keresztúti ájtatosságban XVI. Benedek pápa a Colosseumnál, a Szent Péter-bazilikában tartott hagyományos mise délutáni után.


Dátum: 2006-04-14 08:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54787
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:38:52.024750, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tavaly márciusban Joseph Ratzinger elődje, II. János Pál súlyos betegsége miatt már gyakorlatilag nem vehetett részt a nagyheti eseményeken, a keresztúti ájtatosságot is csak vatikáni magánkápolnájából figyelhette. Ratzinger a húsvéti ünnep kapcsán elődje több hagyományával is szakított már, így például a nagycsütörtöki szertartás keretében nem papok, hanem 12 világi személy, katolikus mozgalmak tagjai lábát mosta meg, s elmaradt a katolikus papsághoz intézett levél is, amelyet Karol Wojtyla uralkodásának negyedszázada során sohasem mulasztott el húsvétkor.

A hagyományos keresztúti ájtatosság, a via crucis szertartás Krisztusnak a Golgotára vezető útját és a keresztfán elszenvedett halálát idézi fel immár sok évszázad óta, tizennégy stációra osztva. Az utolsó stáció után a bajor pápa apostoli áldását adja az éjszakai szertartáson hagyományosan nagy számban jelen lévő hívekre.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek