Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Választásokat ajánlott a nepáli király

Általános választásokat ajánlott a nepáli király az ellenzéknek csütörtökön a himalájai ország életét megbénító politikai válság rendezése, és az egy hete tartó tüntetések beszüntetése érdekében.


Dátum: 2006-04-14 08:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54790
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:38:52.947037, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Gyanendra király tévébeszédben ismertette ama szándékát, hogy a himalájai országban "a többpárti demokráciát a béke és a demokrácia mellett elkötelezett összes politikai párt részvételével általános választások útján teljes mértékben ültessék át a gyakorlatba".

A választásokra való felhívás összhangban van a demokratikus rendszer megteremtését célzó útitervvel, amelyet Gyanendra király tavaly hirdetett ki, miután magához ragadta a végrehajtó hatalmat. A nepáli ellenzék korábban elutasította a hasonló felvetéseket és alkotmányozó nemzetgyűlés összehívását, valamint az uralkodó politikai-közéleti szerepének korlátozását kérte.

Az uralkodó tavaly februárban ragadta magához a végrehajtó hatalmat, és új kormányt nevezett ki, amelyet maga irányít. Intézkedését azzal indokolta, hogy ez nélkülözhetetlen a maoista lázadás leveréséhez.

A nepáli ellenzék kezdeményezésére múlt csütörtök óta tömegtüntetéseken követelik az ország demokratizálását. A tüntetők és a rendfenntartók összecsapásaiban eddig négy ember vesztette életét, s legalább 1600 személyt őrizetbe vettek.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek