Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az USA befagyasztotta a Jemaah Islamiyah javait

Befagyasztotta az amerikai kormányzat Abu Bakar Bashirnak, a Jemaah Islamiyah délkelet-ázsiai iszlám terrorista hálózat bebörtönzött szellemi vezetőjének és a hálózat másik három tagjának egyesült államokbeli vagyonát.


Dátum: 2006-04-14 08:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54793
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:38:53.880021, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az intézkedést csütörtökön bejelentő washingtoni pénzügyminisztérium George Bush elnök utasítására rendelte el a korlátozó intézkedést, egyúttal megtiltotta az amerikai állampolgároknak, hogy a négy személlyel bármilyen üzleti tranzakciót is lebonyolítsanak.

A Jemaah Islamiyah szervezetet az Oszama bin Laden vezette al-Kaida nemzetközi terrorhálózat délkelet-ázsiai szárnyának tekintik. A Jemaah Islamiyah számlájára az elmúlt években több térségbeli robbantást írtak, köztük az indonéziai Bali szigetén 2002 októberében elkövetett, 202 emberéletet követelő merényletet is.

Abu Bakar Bashirt két és fél éves börtönbüntetésre ítélték az indonéz hatóságok a Bali szigetén véghezvitt robbantás miatt. A 67 éves muzulmán vallási vezető várhatóan idén júniusban szabadul.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek