Visszavonultak Szudánba a csádi lázadók
A Csádi Köztársaságból a szomszédos Szudánba szorította ki a csádi hadsereg az Egységfront a Változásért (FUC) lázadóit - jelentette be pénteken egy francia rádióadóban a csádi védelmi miniszter.
Dátum: 2006-04-14 11:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54811
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:38:59.524780, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Bichara Issa Djadallah tárcavezető a Radio France Internationale (RFI) rádióban nyilatkozva azt mondta, hogy a szudáni határ közelében fekvő Adréban a lázadók támadást intéztek a kormányerők ellen, de utóbbiak ezt visszaverték, és a támadókat szudáni területre szorították vissza. A harcokban 150-en meghaltak, több mint 200-an megsebesültek, és 200-an fogságba estek - közölte a miniszter.
Csádi katonai források szerint csütörtök hajnalban a lázadók támadást kíséreltek meg a főváros, N,Djamena ellen, de a kormánycsapatok visszaverték őket. Idriss Deby csádi elnök, akinek elmozdításáért indult az offenzíva, csütörtökön azt közölte, hogy az ország a kormányerők ellenőrzése alatt áll.
A csádi hatóságok azzal vádolják a szomszédos Szudánt, hogy támogatást nyújt a FUC lázadóinak.
A csádi fővárosban péntek reggel nyugalom honolt, az élet visszatért a normális kerékvágásba, mindamellett a kormányhű hadsereg egységei, bár kisebb számban, továbbra is több városnegyedben az utcákon vannak, és az elnöki palotát katonai járművek veszik körül.
MTI - fidesz.hu