Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Eltemetik a Csehországban elesett német katonákat

A közép-csehországi Brdy katonai körzetben lesz ideiglenesen eltemetve az a mintegy 4000 német katona, aki a II. világháború idején cseh földön vesztette életét. A cseh-német megállapodást pénteken hozták nyilvánosságra Prágában.


Dátum: 2006-04-14 11:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54814
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:39:00.440217, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A külföldi német katonai sírokat gondozó szervezet a kilencvenes évek közepétől kezdve összegyűjtötte a Wermacht egykori katonáinak cseh földön található maradványait, de elfogyott a pénze, így azok mintegy 4000 ládában vannak elraktározva mintegy három éve az észak-csehországi Ústí nad Labem egyik elhagyott ipartelepén.

Miután a Mladá Fronta Dnes című lap márciusban nyilvánosságra hozta a dolgot, országos botrány keletkezett, s a cseh és a német fél tárgyalásokat kezdett a helyzet mielőbbi rendezése érdekében.

Az a kilencvenes években kidolgozott terv, miszerint Prágában a Strasnice negyedben lévő evangélikus temető egyik részén központi német katonai temetőt alakítottak volna ki, egyelőre pénzhiány miatt szintén füstbe ment. Az újság értesülése szerint a ládákban a cseh területen elesett egyszerű Wehrmacht-katonák mellett néhány tábornok földi maradványai is megtalálhatók.

A cseh kormány és az illetékes német szervezet most megállapodott abban, hogy a mintegy 4000 katonát ideiglenesen a Brdy katonai kiképző körzetben temetik el. A németek 2008-ig bérbe vették a megfelelő területet, s fizetik az összes további költséget is. Ezt követően nagy a valószínűsége annak, hogy a Wermacht volt katonáit a nyugat-csehországi Mariánske Laznéban lévő német katonai temetőben helyezik el. Európában általános szokás, hogy a háborúban elesett katonákat abban az országban temetik el, ahol életüket vesztették.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek