Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Folytatódó megmozdulások Mongóliában

Távozott a mongol parlamentből pénteken 26 képviselő, szolidaritást vállalva a több mint egy hete tiltakozó tüntetőkkel, akik a kormánykorrupció és az ásványkincsek külföldi kézre adásának feltételei ellen lépnek fel.


Dátum: 2006-04-14 11:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54816
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:39:01.053036, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A képviselők - jórészt az ellenzéki Demokrata Párt tagjai - fogadkoztak, hogy addig nem térnek vissza, amíg a kormány nem válaszol a tiltakozók követeléseire, köztük arra, amely egy külföldi bányavállalattal zajló tárgyalások átláthatóságára, a természeti kincsek kiaknázására vonatkozó részletek közzétételére vonatkoznak.

Mongolok százai kilencedik napja tüntetnek Ulánbátor központi terén, a Szabadság téren, fel-alá vonulnak a parlament épülete körül, sőt néhányan hagyományos mongol sátrat, jurtát is felvertek a kövezeten. A tiltakozó akció azután kezdődött, hogy a kanadai bejegyzésű Ivanhoe Mines Ltd. bányavállalat megállapodott a mongol kormánnyal a Góbi-sivatagban réz- és aranybánya létesítéséről. A cég 1,2 milliárd dollárt akar befektetni a mamutvállalkozásba. A tüntetők szerint azonban a kormánynak előnyösebb feltételeket kell kivívnia a kanadai cég részéről, s jobban kell ragaszkodnia az átláthatósághoz és felelősségre vonhatósághoz.

Csütörtökön a rendőrség erőszakot alkalmazott, lerombolt egy jurtát, másik hármat pedig eltávolított a térről. Ennek ellenére több száz tüntető a helyszínen maradt, a miniszterelnök és több miniszter lemondását követelve. Közölték, hogy "a végtelenségig kitartanak".

Az 1990-es első szabad választások óta Mongólia a gyakori kormányváltások ellenére az egyik legstabilabb közép-ázsiai országnak bizonyult. George Bush amerikai elnök novemberi ulánbátori látogatásán az országot a demokrácia térségbeli modelljének nevezte, s köszönetet mondott az iraki beavatkozás támogatásáért. Mongólia mintegy 120 katonát küldött Irakba.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek