Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Visszalépett a második fordulóból Siklós MDF-es jelöltje

Bejelentette visszalépését a parlamenti választások második fordulójában való részvételtől Baranya siklósi körzetének MDF-es jelöltje, Marenics János, aki pénteken tartott sajtótájékoztatóján tudatta: döntése nem valamelyik versenyben lévő politikus javára történik.


Dátum: 2006-04-14 12:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54818
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:39:01.665324, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A város és a környék jövőjét illetően úgy döntöttem, hogy nem indulok a második fordulóban. Teszem ezt azért, mert Siklós független polgármestereként nem vagyok tagja az MDF-nek, és úgy érzem, így nem lehetek a térségben a mérleg nyelve" - indokolta döntését Marenics János, aki lemondó nyilatkozatát már el is juttatta a választási bizottsághoz.

Hangsúlyozta: visszalépése nem valamelyik ellenfele, az első fordulóban győztes fideszes Kékkői Zoltán, vagy a szocialista Kocsi László javára történik. Nem akarja megosztani a lakosságot, csak arra kéri a választókat, április 23-án menjenek el szavazni és lelkiismeretük szerint voksoljanak.

Az MTI-nek arra kérdésére, miszerint a Fidesz, vagy az MSZP politikusai megkeresték-e, hogy jelöltjeik javára visszalépjen, azt mondta: "ilyen konkrét megkeresés nem történt, ismertek és gondolták, hogy fel tudom mérni a helyzetet, nem akarok senki útjában állni a második fordulóban".

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek