Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gusztos Péter Orbán Viktorról- a Fidesz véleménye


Dátum: 2006-04-14 13:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54826
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:39:04.044640, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Sajnáljuk, hogy az egykori rendszerváltoztató, demokratikus ellenzéki SZDSZ ma már egyik jelzőt sem mondhatja magáénak. A rendszerváltoztatást elárulva az utódpártot feltétlenül kiszolgáló cselédpárttá vált, és most egyre távolodni látszik a szabadelvű, demokratikus gondolkodásmódtól is. A magyar liberálisok minden erővel igyekeznek felzárkózni Gyurcsány Ferenc agresszív, leszámoló jellegű politikájához. Elsőként a Fidesz vezetőit, és főleg Orbán Viktort szeretnék politikailag ellehetetleníteni, majd ezután - nyilvánvalóan a liberalizmus nagyobb dicsőségére - mindenkit, aki nem ért egyet a luxusbaloldal ténykedésével.

Márpedig ők sokan vannak; az SZDSZ 6 és fél százaléknyi szavazótáborával szemben több mint 42 százalék mondott megálljt a fékevesztett luxusköltekezésnek, a Medgyessy-Gyurcsány-kormány milliárdokat felemésztő propaganda-hadjáratának, a soha nem látott mértékű állami pazarlásnak. Mindehhez a koalíciós partner SZDSZ szolgalelkűen asszisztált, csakúgy mint az ígért adócsökkentések helyett az emberek nyakába zúdított 38 adóemeléshez és 8 új adónem bevezetéséhez. De említhetnénk a kakaóbiztos számítógépek esetét is, az informatikai tárca sokmilliós búcsúpartiját, Magyar Bálint sulinetes ügyleteit, vagy akár az érettségi botrányt.

Bízunk abban, hogy előbb-utóbb az SZDSZ is lesz annyira demokratikus, hogy belátja: politikusok, pártok közéleti szerepvállalásáról, jövőjéről nem más pártok, politikusok hamis rágalmai, sértett vagdalkozása dönt, hanem a magyar választópolgárok demokratikus módon kinyilvánított józan megfontolása.

Budapest, 2006. április 13.

Deutsch-Für Tamás

frakcióvezető-helyettes,

Fidesz - Magyar Polgári Szövetség

Kapcsolódó elemek