Gránátok robbantak a kasmíri Szrinagárban
Gránátok robbantak pénteken a kasmíri Szrinagarban, öt ember meghalt, 18 megsebesült - közölte a helyi rendőrség.
Dátum: 2006-04-14 14:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54829
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:39:04.950200, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Musztak Ahmad rendőrtiszt tájékoztatása szerint a halálos áldozatok - három nő és két férfi - mind polgári személyek. A robbanásokat követően biztonsági erők lepték el az utcákat, autókat állítottak le ellenőrzésre, és járókelőket motoztak meg.
Az első gránátot egy katonai járműre hajították Szrinagar egyik fő útvonalán, két katona megsebesült. Percekkel később egy másik helyszínen robbant gránát, egy fiatal nepáli asszony és egy kasmíri férfi meghalt, hat személy megsebesült.
Két rendőr egy buszpályaudvarnál sebesült meg, amikor dzsipjükre dobott gránát robbanásától a jármű lángra lobbant. A következő támadás egy közeli buszmegállóban történt. Az utolsó gránátot egy turisták által látogatott, szállodákkal és éttermekkel övezett útvonalon hajították el az ismeretlen támadók. Itt három ember meghalt, nyolc megsebesült.
Az első és az utolsó támadás között egy óra telt el, a merényleteket a városközpont 3 kilométeres körzetében követték el.
MTI - fidesz.hu