Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mindent eladnának?

Az egyik legnagyobb hiba, amit elkövet a jelenlegi kormányzat munkája folytatása esetén, hogy eladja a maradék állami tulajdonban lévő nagy "aranytojást tojó" cégeinket, a magyar termőföldet és sajnos a kórházakat. Mi magunk tudjuk, hogy egy magánsebészet, magánorvos, magánrendelés milyen drága - írja egy olvasónk.


Dátum: 2006-04-14 16:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54833
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:39:06.205327, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Kedves Barátom!

Kérlek engedd meg, hogy néhány gondolatot megosszak veled, hiszen közös ügyünk a változás a politikában! Mindannyian tudjuk, hogy a mostani kormány ígéreteinek nagy részét nem tudta teljesíteni! Hangzatos ígéretekkel próbáltak minket meggyőzni és elfeledtetni azokat a problémákat, amihez nem mertek hozzányúlni!

2002-ben, amikor az MSZP győzött a választásokon, egy jól működő, erős gazdaságú államot adott át a Fidesz! Ma már tudjuk, hogy ez már csak a múlt emléke! Gondoljunk csak a Nemzeti Színházra, a Művészetek Palotájára, a Sportarénára vagy a beregi újjáépítésre! De volt kedvezményes otthonteremtési támogatás, Széchenyi Tervünk és Diákhitelünk is! Mára ezek mementók a Fidesz-kormány idejéből, de a szocialisták ilyen nagyszerű dolgokkal nem nagyon büszkélkedhetnek!

Munkahelyeket teremtett a Fidesz, ahol Te vagy én dolgozunk és nagyban támogatta a kis- és középvállalkozásokat! Ennek ellenére az elmúlt négy évben a munkanélküliség megduplázódott és sorra zárták be a munkahelyeket!

Mondhat a média bármit, inkább a valóságot összemossa a valótlannal, és ha nem bír mit tenni a mostani rossz gazdaságilag csődszerű kormányzati politikával, akkor lehúzza a politikai nagy riválisát, a Fideszt és az ő elnökét, Orbán Viktort, aki 1998-2002 közötti nagy tettek embere volt.

Bár tudom, hogy ő is követett el hibákat, de a tettek a legfontosabbak, a tapasztalat, hogy az életünk, a mi jövőnk jobb sorsra jutott mint korábban..

És mindannyian egyszer dolgozni szeretnénk, majd egyszer családot alapítani és abszolút nem mindegy, hogy milyen kormány van akkor és addig, hiszen a szüleinket nyomják a rossz adórendszerek, a gyógyszerárak és az energiaárak...

Az egyik legnagyobb hiba, amit elkövet a jelenlegi kormányzat munkája folytatása esetén, hogy eladja a maradék állami tulajdonban lévő nagy "aranytojást tojó" cégeinket, a magyar termőföldet és sajnos a kórházakat. Mi magunk tudjuk, hogy egy magánsebészet, magánorvos, magánrendelés milyen drága.

Bármiféle butítás megy a médián keresztül, ne higgy a kormányzatnak vagy pártoknak csak a józan eszednek higgy!

Kérlek, csak ezeket gondoldd át és menj el szavazni!! Hisz az ország sorsa most a mi kezünkben, a fiatalok kezében van.

Ne várdd hogy más szavazata döntsön!!! Nekünk kell ebben itt élnünk, dolgoznunk, ahol a jobb megoldást kell támogatnunk!

A mi jövőnk a kezünkben van és mi döntünk, hogy mit választunk!!! Én a Fideszt választom! És te? Gyere el április 23-án és szavazz velem/velünk együtt a változásra, szavazzunk a Fideszre!

Sz.G.

Kapcsolódó elemek