Keresztény körmenet Jeruzsálem óvárosában
Több ezer keresztény vonult fel pénteken Jeruzsálem főutcáján nagypéntek alkalmából. A zarándokok a Via Dolorosán vonultak végig, a központi szertartást a Szent Sír-bazilikában tartották, amelyet a keresztény hagyomány Jézus Krisztus sírjaként tisztel.
Dátum: 2006-04-14 17:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54837
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:39:07.460044, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az izraeli hadsereg korábban bejelentette, hogy 34 ezer palesztin keresztény Jeruzsálembe utazását engedélyezi a húsvéti vallási ünnepségek alkalmával.
A körmeneten a palesztin híveken kívül Indiából, a Fülöp-szigetekről, Németországból, Spanyolországból, Indonéziából, Franciaországból, Svájcból, Olaszországból és több már országból érkezett zarándokok is részt vettek.
Kaliforniai zarándokok egy csoportja minden évben feleleveníti Krisztus utolsó útját. A Krisztust megszemélyesítő vérrel áztatott, töviskoszorút viselő, súlyos fakeresztet a Szent Sír-bazilikához cipelő férfit arany- és vörös színekbe öltözött "római katonák" követték. A menet nem lépett be a bazilikába, miután az egyház szentségtörésnek tartja, ha valaki Jézus alakját ölti magára.
MTI - fidesz.hu