Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egyre több MDF-es jelölt lép vissza

Mind többen lépnek vissza az MDF harmadik helyen végzett képviselőjelöltjei közül. Még Csáky András, a demokrata fórum elnökségi tagja is úgy döntött: nem méreti meg magát a jövő heti választáson Cegléden.


Dátum: 2006-04-15 11:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54850
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:39:11.617329, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A politikus ugyanakkor az MDF vezérkarának határozatához hűen nem nyilatkozott arról, kinek a javára lép vissza. Szintén indoklás nélkül hozta meg hasonló döntését Marenics János, a Baranya megyei Siklós polgármestere.

Rajtuk kívül eddig már bejelentette visszalépését a 46 második fordulóba jutott fórumos jelölt közül a balassagyarmati, az orosházi, a siófoki, a kaposvári, a jászapáti és a szegedi. Információink szerint Győr-Moson-Sopron megyében a három továbbjutó MDF-es politikus részéről a jövő héten, húsvét után várható bejelentés. Egyesek a Fidesz javára döntöttek visszalépésükről, mások a kedvezményezett megnevezése nélkül. Akik péntekig jelezték a helyi választási bizottságoknak visszalépésüket, azoknak a neve nem kerül fel a szavazólapokra, ám akik ezt a jövő héten teszik meg, azoknak a nevét csak kihúzni lehet. Tegnap több fórumos ugyanakkor megerősítette: mindenképpen megméretik magukat a második fordulóban, még annak ellenére is, hogy többségük néhány százalékot szerzett április 9-én.

Rövid közleményben jelezte második fordulós állva maradását a fehérgyarmati, a hajdúhadházi, a berettyóújfalui, a püspökladányi, a nagykállói, a mátészalkai, a bácsalmási, a szombathelyi, két kecskeméti és a Veszprém megyei három MDF-es jelölt. Úgy tudjuk, a négy, néhány százalékos népszerűségnek örvendő, továbbjutó Fejér megyei jelölt többsége szintén elindul a jövő vasárnapi választáson.

A lakiteleki megalakulás huszadik évfordulója előtt egy évvel a Magyar Demokrata Fórumra megint meghatározó szerep hárul:vagy elősegíti a jelenlegi lehetséges jobbközép választási együttműködést a kormányra jutásban, vagy az együttműködés megtagadásával a nemzeti-kereszténydemokrata-polgári értékrend ellenerőinek engedi át a kormányzati hatalmat - áll a demokrata fórum Hajdú-Bihar megyei alapító tagjainak közleményében, akik széles jobbközép együttműködésre szólítják fel Dávid Ibolya pártját.

Az MDF őrségi szervezete sem ért egyet a párt elnökségével. Az őrségiek feloszlatják a szervezetet, tagjai pedig kilépnek a pártból, ha Dávid Ibolya pártelnök és az országos pártvezetés nem változtat jelenlegi politikáján. Takács Zoltán, az őrségi szervezet elnöke a Hír Televíziónak elmondta: a kormányváltás érdekében az MDF-nek együtt kell működnie a Fidesszel. A magyar jövendő szempontjából nincs más alternatíva, csak a Fidesszel való kiegyezés - ez már abban a nyílt levélben áll, amelyet Kószó Péter, Hódmezővásárhely MDF által delegált alpolgármestere intézett Dávid Ibolyához. "Ha most nem tesszük meg, a baloldalt fogjuk támogatni, és ez az én értékrendem szerint nem járható út" - írta az egyébként alapító tag. Kószó úgy fogalmaz: "Úgy érzem, most nem lehetünk elegáns kívülállók, hitet kell tennünk a kormányváltás mellett, mert valóban ez az egyetlen esélyünk!"

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek