Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A szocialisták a polgári körökkel riogatnak

Orbán Viktor szerint téves a szocialisták azon állítása, hogy a polgári köröktől félni kell, mert azok felülről szervezett, a bolsevizmusra emlékeztetető képződmények. A polgári kormány miniszterelnöke vasárnap Bernecebarátiban, a helyi polgári körök rendezvényén azt mondta: a nemzeti egység nem politikai szerveződések és pártideológiák mentén alakulhat ki, hanem olyan szervezetek jóvoltából, mint a polgári körök.


Dátum: 2002-10-13 15:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4965
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:49:00.948569, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- E körökben ugyanis a legfontosabb, legmélyebb emberi érzések - a barátság, a bizalom és a szeretet - találhatnak egymásra, ezért érdemelnek a körök nagyobb megbecsülést - jelentette ki Orbán Viktor. A mostani kormány tevékenységéről szólva Orbán Viktor azt mondta: meglehetősen ellentmondásosnak tűnik, hogy a ciklus megkezdésekor heteken át az üresen kapott államkasszáról volt szó, majd a hirtelen előkerült 320 milliárd forint többletbevétel elosztásáról szólt a média. Számára ugyanakkor úgy tűnik, hogy az idő ritmusa is megbomlott Magyarországon, "már nem hetekben, hónapokban, hanem száz napokban mérjük az időt".

- Mi nem arra vagyunk kíváncsiak, mi lesz a következő száz napban, hanem arra, hogy a kormány egyes döntéseiből milyen jövő kerekedik ki. Ma azért sűrűsödnek a felhők a magyar gazdaság egén, mert a gazdasági élet szereplői nem mozdulnak, mert nem tudják, mit hoz a jövő - hangsúlyozta.

Orbán Viktor úgy vélekedett, hogy emiatt "a 2003-as év böjti szelei mindannyiunk számára igencsak hidegek lesznek a magyar gazdaságban".

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek