A Baptista Szeretetszolgálat egymillió forintos gyorssegélyt küld a Vajdaságba
Egymillió forintos gyorssegélyt küld a Baptista Szeretetszolgálat az árvíz által fenyegetett Vajdaságba; a segélyből a védekezésben résztvevőknek vesznek élelmiszert - közölte Pavelcze László, a szervezet kommunikációs igazgatója szombaton az MTI-vel.
Dátum: 2006-04-15 17:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54866
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:39:16.468361, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Lódi Gábor, vajdasági kormányalelnök az árvízi védekezők ellátásához kért segítséget; a Baptista Szeretetszolgálat vezetése ezért úgy döntött, egymillió forint gyorssegélyt folyósít a térségnek - tette hozzá. Mint mondta, szombaton délután indulnak a Vajdaságba, ahol az egymillió forintból hideg élelmiszert vásárolnak a védekezésben résztvevők számára. A Tisza fenyegetően magas szintje miatt a folyó alsó szakaszán rendkívüli állapot kihirdetésére tett javaslatot szerdán a vajdasági végrehajtó tanács(kormány). Lódi Gábor vajdasági kormányalelnök akkor azt is bejelentette, hogy a Vajdaság ezer pár gumicsizmát és ötszáz vízálló köpenyt kapott a magyarországi Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságától.
MTI - fidesz.hu