Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Új kormányalakítási javaslattal álltak elő az iraki síiták

Kompromisszumos javaslatot terjesztettek elő az iraki kormányfőjelölt személyére szombaton síita politikusok, hogy kiutat találjanak az új nemzeti egységkormány megalakítása körüli patthelyzetből - közölték hivatalos források.


Dátum: 2006-04-15 18:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54869
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:39:17.413281, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az indítvány szerint a jelenlegi miniszterelnök, Ibrahím al-Dzsaafari lemondana jelöltségéről pártja, az Iszlám Dava Párt (Iszlám Hangja) egy másik politikusa javára. Viszonzásképpen a legnagyobb síita politikai tömörülés, az Iraki Iszlám Forradalom Legfelső Tanácsa (SCIRI) sem terjesztené fel Ádel Abdel-Mahdi alelnököt a tisztségre - mondta két síita tisztségviselő, akik a kényes alkufolyamatra tekintettel neve elhallgatását kérte. Egyelőre nem ismeretes, hogy Dzsaafari elfogadta-e a tervet, és úgy tűnik, hogy még az Iszlám Dava Párton belül sem alakult ki egyetértés a mostani kormányfő helyére lépő jelölt személyéről.

A síita törvényhozók között februárban rendezett szavazáson Dzsaafari legyőzte Mahdit a kormányfőjelöltségért vívott harcban, és már többször jelezte: nem fog lemondani a miniszterelnöki posztról. A szunnita és a kurd ellenzék Dzsaafariban látja a legfőbb akadályát annak, hogy négy hónappal a parlamenti választások után még mindig nem alakult meg a nemzeti egységkormány Irakban. Nagy nyomás nehezedik az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és a síita papi hierarchia részéről is a síita vezetőkre, hogy vigyék végre dűlőre a kormányfő személye körüli vitát.

A legnagyobb politikai pártok képviselői pénteken megállapodtak egy olyan hatfős bizottság létrehozásában, amely kiválasztja az elnöki, az alelnöki és a miniszterelnöki tisztség jelöltjeit. A testület szombaton ül össze először, és ha szükséges vasárnap is folytatja tanácskozását azért, hogy a parlament hétfői ülésén már beterjeszthesse az egyeztetett jelöltlistát. Vezető síita politikusok korábban úgy nyilatkoztak, hogy akkor is részt vesznek a parlament ülésén, ha nem sikerülne az összes jelölt személyében megállapodni, de szombaton olyan kijelentések is elhangzottak már, hogy közös jelöltlista - mindenekelőtt a "Dzsaafari-kérdés" megoldásának - hiányában az ülés két-három napra történő elhalasztását fogják javasolni,. Erre azonban legkorábban vasárnap kerülhet sor.

Dzsaafari legutóbb pénteken egy brit televíziós csatornának nyilatkozva vetette el, hogy visszalépjen a jelöltségtől. "Én vagyok a törvényesen és demokratikusan választott jelölt. Nem vállaltam volna el ezt a felelősséget, ha úgy gondolnám, hogy ez ellentétes a nép akaratával" - jelentette ki a Channel 4 televízió hírműsorában.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek