Washington egy Irán elleni háború tervezésbe kezdett az iraki invázió előtt amerikai lapértesülés szerint
Még a 2003 márciusi iraki invázió előtt Washington Irán elleni nagyszabású hadművelet tervezésébe kezdett rakétatámadásokkal, szárazföldi invázióval és hadihajók felvonultatásával a Hormuzi-szoros ellenőrzésére - állította egy amerikai katonai szakértő a The Washington Post vasárnapi számában megjelent írásában.
Dátum: 2006-04-16 13:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54879
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:39:20.604102, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
William Arkin szerint a TIRANNT kódnevű tervezet magában foglalta az iráni rakétaarzenál részletes elemzését és az iráni tömegpusztító fegyverek semlegesítését célzó terveket. A hadműveletre állítólag amerikai és brit katonák készültek fel a Kaszpi-tengeren tartott hadgyakorlaton való részvétel közben. Katonai források szerint a hadművelet felelőse 2002-ben John Abizaid tábornok lett, akit időközben az amerikai középső parancsnokság (Centcom) élére neveztek ki.
A TIRANNT előkészületei 2003 májusában indultak be, amikor a titkosszolgálatok nagy erővel gyűjtöttek egy Irán elleni háború különböző forgatókönyveihez szükséges adatokat. Azóta a tervet aktualizálták az Irakban gyűjtött értesülések felhasználásával - állítja az elemző. Arkin szerint a légierő szakemberei az iráni légvédelem elleni csapások terveit dolgozták ki, míg a haditengerészetnél az ország partvidékének védelmét tanulmányozták, és a Perzsa-öböl irányába tartó olajszállítmányok útvonalán fekvő Hormuzi-szoros feletti ellenőrzés megtartására dolgoztak ki tervezeteket.
MTI - fidesz.hu