Újabb árhullám indult el a Tisza felső szakaszán
Az elmúlt napokban lehullott csapadék újabb, kisebb árhullámot indított el a Tisza felső szakaszán - közölte az MTI-vel az Észak-magyarországi Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Ékövizig) szóvivője vasárnap.
Dátum: 2006-04-16 14:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54881
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:39:21.171666, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az árhullám hatása Tokajnál még nem észlelhető, itt folytatódott a nagyon lassú apadás, a vízmérce 809 centimétert mutatott vasárnap, a tetőzés óta 83 centimétert apadt a folyó vízszintje - mondta Csont Csaba. A terhelésnek leginkább kitett védvonalak továbbra is a taktaközi Tisza, valamint a Laskó és Rima mentén vannak. A Bodrogon is tart a lassú apadás, ennek ellenére még mindig harmadfokú a készültség, csakúgy mint a Taktán. Az Ékövizig ugyancsak harmadfokú árvízvédelmi készültség tart fenn a Tiszán Újlőrincfalva és Tiszacsermely között, másodfokút pedig Tiszacsermely és Zemplénagárd között.
MTI - fidesz.hu