Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sem birodalom, sem szuperállam

Az EU-nak, a korrupció, a gazdasági bűnözés problémáival küszködő tíz új tagországot kellene magába integrálnia. De ha a bővítés sikerrel jár, az az egész térség biztonságát erősíti, és hozzájárul ahhoz, hogy az unió a vállalkozószellem új energiáival töltődjön fel.


Dátum: 2002-10-13 16:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4967
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:49:01.586910, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az EU sikeres kibővítése növelni fogja a szervezet tekintélyét, megszilárdítja a benne megtestesülő értékeket, és az egész térségben nagyobb biztonságot teremt. De ez roppant nehéz feladat, és egyáltalán nem mindegy, hogyan oldják meg - írta hétvégi számában a Financial Times.

A brit gazdasági lap kontinentális kiadásában közölt szerkesztőségi cikk azt boncolgatja, hogyan lehet Európa "nemcsak nagy, hanem szép" is - vagyis milyen formát ölthet majd a bővítés után az a szervezet, amely se nem birodalom, se nem szuperállam, de mégis több, mint országok laza konföderációja.

A bővítés útjában még mindig vannak akadályok. A legközelebbi rögtön a nizzai szerződésről a jövő hét végén tartandó második írországi népszavazás, de a kibővített unió működtetése is kemény feladatnak ígérkezik. Az EU-nak, amely gazdaságilag amúgy sincs a legjobb állapotban, a korrupció, a gazdasági bűnözés és a gyenge igazságszolgáltatási rendszerek problémáival küszködő tíz új tagországot kellene magába integrálnia.

E problémák nem szolgálhatnak ürügyként arra, hogy az EU hátat fordítson a külvilágnak - figyelmeztet a lap, amely szerint azonban az Irak ellen indítandó amerikai háború eshetősége minden eddiginél jobban rávilágított az unió befolyásérvényesítési képességeinek a korlátaira. Hiába nagyobb a népessége, mint az Egyesült Államoké, hiába hasonlítható nemzeti összterméke az amerikaihoz - már a bővítés előtt is -, gazdasági és katonai gyengesége, valamint az egységes fellépésre való képtelensége miatt csak üggyel-bajjal tud olyan tekintélyre szert tenni, mint transzatlanti partnere.

Ebből a szempontból hosszabb távon az az egyik legfontosabb kérdés, milyen magatartást tanúsít Németország, amely nemcsak az EU legnagyobb tagállama, de a kibővített uniónak is a középpontjában helyezkedik majd el - állapítja meg a Financial Times, amely reméli, hogy Berlinnek az iraki katonai fellépéssel szembeni kemény ellenállása csak erre az egy esetre korlátozódik.

Németország gazdasági szempontból is az unió problémáinak metszéspontjában helyezkedik el. Az EU mindaddig nem reménykedhet abban, hogy az Egyesült Államokéval egyenértékű befolyásra tesz szert, amíg gazdasági növekedésének üteme tartósan elmarad az amerikaitól.

"Az EU nem szuperhatalom, és nem is nagyon van kilátás arra, hogy azzá váljon. De ha a bővítés sikerrel jár, az az egész térség biztonságát erősíti, és hozzájárul ahhoz, hogy az unió a vállalkozószellem új energiáival töltődjön fel. Ez pedig olyan eredmény, amelyért érdemes fáradozni" - összegzi fejtegetéseit a Financial Times.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek