Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újabb MDF-es jelölt támogatja a Fideszt

Újabb MDF-es képviselőjelölt szólította fel szavazóit a Fidesz-KDNP jelöltjének támogatására a választások második fordulójában. Tóth István Érden indult, ahol a negyedik helyen végzett az első fordulóban, 4,3 százalékkal.


Dátum: 2006-04-16 16:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54886
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:39:22.611886, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ezzel az eredménnyel a második fordulóban már nem indulhatott volna. Az MDF-es jelölt így magyarázta tettét: "Azért döntöttem úgy, hogy kérem az érdi, százhalombattai és diósdi választóimat, hogy a második fordulóban szavazzanak a Fidesz-KDNP jelöltjére, Aradszki Andrásra, mert számomra nagyon fontos a kormányváltás, és ebben a körzetben csak úgy tud a jobboldali jelölt nyerni, ha a teljes jobboldali szavazóbázis őt támogatja."

A jelölt nem érzi azt, hogy döntésével "szembemenetelne" az elnökség döntésével, hiszen - mint fogalmazott - az MDF-nek ugyanúgy az az érdeke, hogy a jobboldali erők nyerjenek, és legyen jobboldali kormánya Magyarországnak 2006-ban.

hirtv.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek