Hat embert megölt egy robbantásos merénylet Tel-Avivban
Hat embert megölt hétfőn egy robbanás Tel-Avivban, köztük a feltételezett öngyilkos merénylőt. További mintegy negyven személy megsérült, négyen közülük súlyosan - jelentette az izraeli hadsereg rádiója, rendőrségi forrásokra hivatkozva.
Dátum: 2006-04-17 14:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54911
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:39:30.061606, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Két radikális palesztin szervezet is jelentkezett a merénylet megszervezőjeként. Egy ismeretlen telefonáló felhívta egy nyugati hírügynökség rámalláhi irodáját, és az Al-Aksza Mártírjainak Brigádjai nevében állította, hogy ez a Mahmúd Abbász palesztin elnök Fatah szervezetéhez kötődő fegyveres csoport hajtotta végre a robbantást, "megtorlásul a palesztin néppel szemben elkövetett izraeli mészárlásért".
Az izraeli rádióhoz érkezett egy másik telefonhívás, amely szerint az Iszlám Dzsihád a merénylet szervezője. A város déli részén, a régi buszpályaudvar térségében következett be a detonáció, egy gyorsétterem közelében. A buszállomás közelében nagy tömeg nyüzsgött; a zsidó húsvét ünnepén a környék zsúfolva volt utazókkal. Palesztinok több öngyilkos merényletet végrehajtottak korábban ebben a körzetben. Ez volt az első öngyilkos merénylet azóta, hogy a radikális iszlámista Hamász szervezet két és fél héttel ezelőtt átvette a palesztin területek kormányzását.
MTI - fidesz.hu