Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rafszandzsáni nem hisz egy Irán elleni amerikai támadásban

Irán korábbi államfője szerint eltúlzott a szóbeszéd a hazája elleni amerikai katonai támadás tervéről, mivel egy ilyen akció túlságosan veszélyes volna.


Dátum: 2006-04-17 15:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54913
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:39:30.666725, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Az Irán elleni amerikai támadás tervéről szóló hírek nem helytállóak. Bizonyosak vagyunk benne, hogy az amerikaiak nem fogják megtámadni Iránt, mert annak következményei túl veszélyesek volnának" - jelentette ki Hasemi Rafszandzsáni hétfőn a kuvaiti parlamentben. Egyúttal annak a meggyőződésének is hangot adott, hogy egy esetleges amerikai támadáshoz nem csatlakoznának a Perzsa-öböl mentén fekvő arab országok. A volt elnök megerősítette, hogy hazája folytatja az urándúsítást. Az erre vonatkozó újságírói kérdésre a befolyásos iráni politikus leszögezte, hogy Iránnak nem áll szándékban leállítani ezt a tevékenységet. - "Az Iráni Iszlám Köztársaság folytatni akarja ezt a utat" - szögezte le Rafszandzsáni újságírók előtt Kuvaitvárosban.

Rafszandzsáni hangsúlyozta: Irán szomszédjainak nincs okuk félni az ország atomprogramjától, amelyet az atomsorompó-egyezmény kötött keretek közé szorít, és a NAÜ (az egyezmény betartatásán őrködő szakosított ENSZ-szervezet) ellenőriz. Hasonló értelmű nyilatkozatot tett hétfőn Teheránban az iráni atomprogramért felelős iráni vezető. Irán nem hajlandó felfüggeszteni az urándúsítással kapcsolatos tevékenységeket, és "türelmesen" folytatja atomprogramját az ENSZ Biztonsági Tanácsának nyomása és követelései ellenére - jelentette ki Ali Laridzsáni, akinek szavait az IRNA hivatalos iráni hírügynökség idézte.

Teherán bejelentette, hogy április 9-én 3,5 százalékos dúsított uránt állított elő az ENSZ Biztonsági Tanácsának és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségnek az akarata ellenére. A BT öt állandó tagállama - Oroszország, az Egyesült Államok, Kína, Franciaország és Nagy-Britannia -, valamint Németország kedden Moszkvában tárgyal az iráni atomprogramról és az esetleges szankciókról arra az esetre, ha Teherán nem hajlandó felfüggeszteni atomprogramját. "Nem tanácsoljuk a múlt hibáinak megismétlését, hogy méltányos légkört teremthessünk, amelyben folytatódhatnak a tárgyalások" - szögezte le Laridzsáni.

Japán április végéig különmegbízottat küld Iránba, hogy megpróbálja rávenni Teheránt, hagyjon fel atomprogramjával - vált ismertté hétfőn tokiói külügyi forrásból. "Japán először meg kívánja vitatni az iráni atomprogram kérdését, és megismétli azon kérdését, hogy Teherán hagyjon fel az urándúsítással" - közölte a tárca egyik szóvivője. A küldetéssel egy magas rangú japán diplomatát bíznak meg, de a látogatás időpontjáról és részleteiről még nem született döntés. Japán egy ideje szívélyes kapcsolatokat ápol Teheránnal, de az iráni atomválság aggasztja a távol-keleti országot, amely Iránból szerzi be kőolajimportja 16 százalékát. Japánra erős nyomás nehezedik Washington részéről, hogy állítsa le iráni befektetéseit.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek