Gyorsul a kínai gazdaság növekedése
Kína gazdaságának kibocsátása 10,2 százalékkal volt nagyobb az idei év első negyedében, mint tavaly ilyenkor - jelentette ki Hu Csin-tao kínai államelnök, aki a behozatal és a kivitel együttes növekedését 25 százalékosnak mondta. Kína gazdaságának lassítását ígérte tavaly, amikor is a GDP növekedése 9,9 százalékot ért el, s ezt az ütemet tartotta a tavalyi utolsó negyedévben is.
Dátum: 2006-04-17 15:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54915
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:39:31.265775, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hu államelnök mindeközben azt is hangoztatta, hogy nagyobb figyelmet szentelnek már a növekedés módozatának, azaz jobban figyelnek a természeti kincsek megőrzésére, a környezetvédelemre és az emberek életkörülményeire is. Elemzők szerint az államelnök becslése a negyedéves növekedésről egyáltalán nem állhat messze a valóságtól: ezt támasztja alá például az a nem kormányzati adat, miszerint az elektromos energia felhasználása 11 százalékkal nőtt az idei első évnegyedben Kínában. A kínai kormányzat 9,6 százalékos GDP-növekedést jelzett korábban az első negyedre, az ország központi bankja pedig 9,2 százalékost.
MTI - fidesz.hu