Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Gallup felmérése szerint mélyponton van az amerikai kormányzat népszerűségi indexe

Mélypontra süllyedt a jelenlegi amerikai kormányzat népszerűségi indexe - derült ki a Gallup Intézet hétfőn New Yorkban nyilvánosságra hozott adataiból.


Dátum: 2006-04-18 08:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54926
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:39:34.511449, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A reprezentatív felmérés szerint 100 amerikai közül 59 elégedetlen George Bush elnök tevékenységével. A nemrégiben elvégzett közvélemény-kutatás azt is tükrözi, hogy a washingtoni politikai elit munkának társadalmi megítélése több mint tíz éve volt alacsonyabb a mostaninál. A megkérdezetteknek mindössze 23 százaléka vélekedett úgy, hogy a kongresszus megfelelően végzi a munkáját. Ennél rosszabb eredményt a közvélemény-kutatók legutóbb 1994-ben mutattak ki, amikor a demokratapártiak elvesztették többségüket a törvényhozásban.

A Gallup 1974 óta szondáztatja rendszeresen az Egyesült Államok lakosságát a kormányzat tevékenységéről. Ezt megelőzően összesen háromszor - 1994 októberében (21 százalék), 1992 márciusában (21 százalék) és 1979 júniusában (19 százalék) - volt alacsonyabb a politikai vezetés népszerűségi indexe a jelenleginél.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek