Orosz-amerikai-kínai egyeztetés lesz Moszkvában Irán atomprogramjáról
Orosz, amerikai és kínai diplomaták tanácskoznak kedden Moszkvában arról, milyen eszközökkel lehetne rábírni Iránt nukleáris programjának - elsősorban az urándúsításnak - a leállítására.
Dátum: 2006-04-18 08:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54930
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:39:35.706122, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Habár a teheráni kormány váltig hangoztatja, hogy atomprogramja kizárólag békés, azaz energiatermelési célokat szolgál, a Nyugat évek óta arra gyanakszik, hogy a végső és voltaképpeni cél atomfegyver előállítása. Ennek egyik fontos stádiuma a kellő dúsítottságú urán előállítása. Teherán a hónap elején bejelentette, hogy 3,5 százalékos uránt sikerült előállítania centrifugákban, s tovább folytatja a munkát ipari méretű urándúsítás érdekében.
E hír hatására az Irán elleni esetleges szankciókat korábban mereven ellenző Kína is módosította álláspontját, kemény hangon figyelmeztetve Teheránt az urándúsítás leállítására. Mivel a moszkvai tanácskozáson az ENSZ Biztonsági Tanácsának három - vétójoggal rendelkező - állandó tagja vesz részt, megfigyelők arra számítanak, hogy a diplomaták esetleg megállapodásra jutnak arról: milyen büntető intézkedéseket tartanának elfogadhatónak abban az esetben, ha Teherán a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség által szabott határidő (április 23.) lejártáig sem hagyna fel az urán dúsításával.
MTI - fidesz.hu