Orbán Viktor a polgári összefogásról
Orbán Viktor Móron egy lakossági fórumon leszögezte: ahhoz, hogy a polgári oldal megnyerje az önkormányzati választásokat, jókedvre, önbecsülésre és önbizalomra van szükség.
Dátum: 2002-10-14 08:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=4971
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:49:02.788625, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Orbán Viktor erről vasárnap egy móri lakossági fórumon beszélt. A polgári kormány miniszterelnöke emlékeztetett: az elmúlt négy év eredményei alapján a polgári nemzeti erőknek van okuk az önbecsülésre.
- Az önbizalomra pedig az adhat okot, hogy a polgári nemzeti tábor soha nem volt olyan elszánt és egységes, mint az áprilisi országgyűlési választásokat követően - mondta a polgári kormány miniszterelnöke.
Orbán Viktor ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy az országgyűlési választások előtt elkövetett, főként a széthúzások okozta hibákból tanulni kell.
- Azok a magukat polgári, nemzeti-keresztény érzelműnek valló szervezetek, emberek, akik a legesélyesebb polgári jelöltek ellen indulnak az önkormányzati választásokon, akarva-akaratlanul a baloldal malmára hajtják a vizet. A legfontosabb szabály ma az, hogy egy a tábor, egy a zászló - mondta.
Kérdésekre válaszolva kifejtette: a polgári oldal azért szeretne saját tévét, mert szüksége van egy olyan televízióra, amely a "szívükhöz, lelkükhöz is hozzáfér". - Amennyiben a parlament nem fogadja el a Fidesz javaslatát a médiatörvény módosítására, a párt népszavazást kezdeményez ebben a kérdésben. A polgári körök vannak olyan erősek, hogy az ahhoz szükséges 200 ezer aláírást akár egy ebédszünetben is összeszedjék - jelentette ki Orbán Viktor.
Az európai uniós csatlakozással kapcsolatban a polgári kormány miniszterelnöke kifejtette: ha az új tagállamok felvételével létrejön egy nagy gazdasági erőtér, kétségtelen, hogy előnyösebb lesz az unión belül lenni, mint kívül.
Hozzátette: a csatlakozás azonban önmagában nem jár majd az életminőség javulásával, a versenyképesség növekedésével, csak akkor hoz előnyöket, ha a magyar kormány megfelelő, az életminőséget, az életszínvonalat és a versenyképességet javító döntéseket hoz.
- Patrióta gazdaságpolitikát kell folytatni annak érdekében, hogy az uniós csatlakozás Magyarország számára előnyös legyen - emelte ki Orbán Viktor.
MTI - fidesz.hu