Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Stumpf István sajtóhelyreigazítási pert nyert

Stumpf István, az Orbán-kormány volt kancelláriaminisztere első fokon sajtóhelyreigazítási pert nyert az Index.hu és a Népszabadság ellen kedden - közölte a politikus ügyvédje.


Dátum: 2006-04-18 09:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54937
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:39:37.760891, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szalai Péter elmondta, hogy az Index.hu 2006. február 8-án megjelent "Akár a KEHI-é is lehet a fantomjelentés" című cikkében azt híresztelte, hogy Stumpf István 2000 decemberében utasította a KEHI elnökét, hogy 2001 végéig függessze fel a Postabank-konszolidáció felhasználásának további vizsgálatát.

A Népszabadság február 9-én "Guruló Postabank-pénzek, KEHI-ellenőrök kényszerüdülésen" című írásában valótlanul azt állította, hogy Stumpf István volt az, aki leállíttatta a Postabank konszolidációja során elkövetett törvénytelenségeket feltáró KEHI-vizsgálatot 2000-ben. Az ügyvéd elmondása szerint az első perben bizonyítási eljárást folytatott le a bíróság, meghallgatta az Index.hu munkatársát, aki közölte, hogy egy informátorától kapta a szóban forgó levelet. A szöveg december 14-ei keltezésű volt, és az aláírása "elvben" Stumpf Istváné volt.

A bíróság meghallgatta Sepsei Tamás KEHI-elnököt is, aki elmondta, hogy nem kapott, nem látott ilyen levelet. Azt is elmondta, hogy a kormányzati hírközlési rendszerben zárt láncolat épült ki, ami annyit jelent, hogy az állami papírokat futárszolgálat juttatja el az egyik helyről a másikra. Azaz ha az elnöknek elküldenek egy levelet, akkor azt meg is kell kapnia - tette hozzá az ügyvéd.

Szalai Péter közölte, hogy az Index.hu azzal védekezett: nem írták azt, hogy a KEHI elnöke meg is kapta ezt a levelet, hanem csak azt, hogy "keletkezett" egy ilyen levél. A bíróság helyreigazítás közzétételére kötelezte az Index.hu-t, csakúgy, mint a Népszabadságot. Az utóbbi lap ügyvédje a tárgyaláson közölte, hogy elismerik a keresetben foglaltakat, így a bíróság vizsgálat nélkül helyreigazításra kötelezte az újságot.

"Elismertük a Stumpf úr keresetében foglaltakat, és abban a pillanatban, amikor megkaptuk az ítélet írásos változatát, közölni fogjuk azt, aminek a közlésére a bíróság kötelezett bennünket" - nyilatkozta Vörös T. Károly, a Népszabadság főszerkesztője. Stumpf István azt mondta, hogy "egyfajta sajtóhadjárat folyt ellenem, és azt a képzetet akarták kelteni, hogy én állítottam le a KEHI vizsgálatot". Hangsúlyozta, hogy "egyértelműen bebizonyosodott, hogy valótlanul híresztelték, hogy én állítottam le. A KEHI-vizsgálatot a Medgyessy-kormány állította le 2002 őszén egy kormányhatározattal."

Az is világossá vált, hogy a levél hamisítvány, mert azt az anyagot, ami részanyag, és nem jelentéstervezet, a Miniszterelnöki Hivatalba a legjobb esetben is csak december 20-án juttatták el, az a levél pedig, amiről itt beszéltek, a hamisítvány, az december 14-én kelt" - jelentette ki a volt kancelláriaminiszter. Stumpf István feltette a kérdést: vajon kinek állhat érdekében, hogy a választási kampány közepén napirenden tartsanak egy olyan ügyet, ami hamisítványra és manipulációra épül.

MTI - nol.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek