Rekordszinten a Tisza vízállása Szegednél és Szolnoknál
A Tisza vízállása kedden reggel Szegednél 20 centiméterrel haladta meg az 1970-ben mért árvízi rekordnak számító 960 centimétert, Szolnoknál 999 centimétert mértek - közölte az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) az MTI-vel.
Dátum: 2006-04-18 10:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54942
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:39:39.230622, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A folyószakaszokon összesen 2.198 kilométeren van készültség: rendkívüli készültségi fokozat 716 kilométeren van érvényben a Tisza Kisköre és a déli országhatár közötti szakaszán, továbbá a Zagyva, a Hármas-Körös és a Maros folyó torkolati védelmi szakaszain - olvasható az OMIT szóvivőjének gyorsjelentésében.
Reich Gyula közölte, hogy harmadfokú készültséget 822, másodfokút 263, elsőfokút 397 kilométer hosszon tartanak fenn.
A Tisza Tokajnál kedd reggel 6 órakor 794 centiméter volt, a tetőzés óta 98 centit apadt, a Duna Bajánál 741, Mohácsnál 763 centiméter volt az apadó ágban.
A jelentés szerint a védvonalakon tovább növekszik az árvízi jelenségek száma.
MTI - fideszfrakcio.hu