Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A bíróság elutasította a Fidesz nyíregyházi választási felülvizsgálati kérelmét

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság elutasította a Fidesz helyi szervezete által a két nyíregyházi választókerületben az országgyűlési képviselő-választás eredménye ellen benyújtott felülvizsgálati kérelmet - olvasható a bíróság honlapján kedden közzé tett végzésben.


Dátum: 2006-04-18 10:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54944
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:39:39.824029, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A dokumentum szerint a bíróság helybenhagyta a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Területi Választási Bizottság korábbi, az ügyben hozott határozatát, mivel a fellebbező ezúttal sem jelölt meg érdemi elbírálást lehetővé tevő bizonyítékokat állításainak igazolására. A bírósági döntés alapján véglegessé a nyíregyházi választás eredménye, az 1-es számú választókerületben Vojnik Mária (MSZP), az Egészségügyi Minisztérium politikai államtitkára a szavazatok 50,86 százalékával szerzett mandátumot Hajzer László (Fidesz-KDNP), ügyvéd, volt megyei rendőr-főkapitány előtt, aki a voksok 35,97 százalékát kapta. A szabolcsi megyeszékhely 2-es számú választókerületében ugyancsak már az első fordulóban mandátumot szerzett Tukacs István, Nyíregyháza alpolgármestere a szavazatok 50,83 százalékával, ő Vinnai Győző (Fidesz-KDNP) főiskolai tanárt előzte meg, akire a választók 37,37 százaléka voksolt.

A Fidesz helyi szervezete a bíróság előtt is arra alapozta beadványát, hogy a választás napján egy sms-dömping "befolyásolhatta" a szavazókat, illetve a leadott voksok és a választási részvételt igazoló aláírások száma közötti különbség úgynevezett láncszavazásra "utalhat", valamint az egyik helyi italkimérésben voks-vásárlás történhetett. A Fidesz helyi szervezete a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei, 3-as számú, tiszavasvári választókerületének eredménye ellen is a bírósághoz fordult, miután a területi választási bizottság elutasította kifogását, amelyet ugyancsak láncszavazási gyanúra alapozott.

Karakó László, a párt választókerületi elnöke az MTI munkatársának kedden elmondta: a felülvizsgálati kérelmet határidőn belül benyújtották, s várják a bírósági végzést, miközben újabb ügyeket, így voks-vásárlásokat, szavazási célú ajándékosztást és választói megfenyegetést derítettek fel, s azokban is eljárást kezdeményeztek. A szabolcsi 3-as számú, tiszavasvári választókerületben Juhász Ferenc (MSZP-SZDSZ), honvédelmi miniszter a szavazatok 53,96 százalékával szerzett mandátumot, míg a második helyezett Karakó László (Fidesz-KDNP), Gávavencsellő polgármestere lett, őt a választók 39,32 százaléka támogatta.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek