Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Japán egyelőre nem ad újabb segélyeket a Palesztin Hatóságnak

Japán nem ad újabb segélyt a Palesztin Hatóságnak, amíg a radikális iszlámista Hamász vezette palesztin kormány el nem kötelezi magát a közel-keleti békefolyamat mellett - jelentette be kedden Tokióban a külügyminisztérium egyik illetékese.


Dátum: 2006-04-18 11:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=54947
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 23:39:40.712526, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ha emberiességi szempontból szükségesnek látszik, Tokió alkalmi segélyben fogja részesíteni a palesztinokat. A segélyezés teljes körű felújításához azonban Japán minimális feltételként

szabja, hogy a Hamász legalább ismerje el Izraelt - tette hozzá a bejelentéshez Csiba Akira, a külügyminisztérium sajtóosztályának helyettes vezetője. Noha új segélyeket egyelőre nem ajánl fel a palesztin területek számára, a már megkezdett segélyezési projekteket (útépítéseket, házépítéseket) folytatni szándékozik a távol-keleti ország - tűnt ki egy másik külügyi illetékes szavaiból. 1993 (az oslói izraeli-palesztin megállapodások megkötése) óta Japán 840 millió dollárnyi segélyben részesítette a palesztinokat.

Az Egyesült Államok és az Európai Unió már korábban befagyasztotta a Palesztin Hatóság segélyezését a radikális iszlámista Hamász kormányra kerülése miatt. A palesztin területek gazdasága romokban hever, ezért a Palesztin Hatóság erősen rá van utalva a külföldi segélyekre. Azok megvonása miatt most súlyos pénzügyi válságba került, még az államapparátus személyi állományának fizetéseit sem tudja rendesen folyósítani.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek